„Azok lettek a hősök, akik felmondtak, mi pedig az árulók, akik húzzák tovább az igát”
- Pócsné Berkesi Zsuzsanna az Óbudai Gimnáziumban franciatanár, 2014 óta vesz részt tanártüntetéseken, gyakran mint szervező.
- Sok tanártársával ellentétben azonban ő úgy döntött, hogy kitart a tanítás mellett. Igazán sosem vette fontolóra, hogy felmondjon.
- Úgy érzi, hogy sokan gyávának vagy árulónak tartják, pedig ő csak szeret tanítani, de a száját sem hajlandó befogni.
Mindjárt szeptember elseje, kezdődik a tanév. Aki nem akar a státusztörvény szerint tanítani, az már valószínűleg felmondott. Te miért döntöttél úgy, hogy maradsz?
Én nagyon aktív és nagyon optimista voltam sokáig. Nem lenne igaz, hogyha azt mondanám, sokat töprengtem, maradjak-e, mert nekem ez volt a határ. Mindent megtettem, amit meg tudtam tenni, de a hivatásomat nem adom nekik. Nem érzem azt, hogy ettől árulóvá válnék vagy megalkuvó lennék. Más kérdés, hogyan lépnék, ha egy emberként állna föl a tanártársadalom, de ettől jelenleg nagyon messze vagyunk.
Éreztél magadban morális nyomást, hogy felmondj?
Nyilván etikai kérdés volt számomra, hogy mi a dolgom ebben a helyzetben, de akkor jött a felkérés, hogy lennék-e osztályfőnök. Ez pedig valami olyan elemi eufóriával töltött el, hogy akkor rádöbbentem, én ezt senkinek és semmiért nem adom oda. Ehhez értek, ezt szeretem. Most elmentem a leendő osztályommal gólyatáborba és pillanatokon belül az enyémeknek éreztem őket, és azt akartam, hogy mindent ők nyerjenek. Ezt nem lehet otthagyni olyan könnyen.
A tüntetéseken viszont részt vettél.
Nemcsak részt vettem, hanem szerveztem is több alkalommal nagy tüntetést kifejezetten a mi tankerületünknek. Nyakig benne voltam ebben az egészben, de aztán a tanév vége felé jött egy kiégés, amit nagyon nehéz volt megélni. Úgy éreztem, hogy minden tök értelmetlen. Hiába voltunk rengetegen, hiába kiabáltunk, teljesen semmibe vették azt, amit mondtunk. Semmiben nem hallgattak ránk, és nem hallották meg, hogy húzzuk a vészharangot. A gyerekek tragikus állapotban vannak.Ekkor sem érezted azt, hogy hagyod az egészet, és inkább felmondasz?
Igazából sosem gondoltam, hogy fel fogok mondani. Ez nekem olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség, amiben mindig is éltem. 2014 óta folyamatosan tüntetek, de amikor elindultak a polgári engedetlenségi mozgalmak, akkor nagyon óvatos voltam, mert egyszerűen nem akartam, hogy kirúgjanak. Emiatt sokan bíráltak is.
Kik bíráltak?
A többi tüntetésszervező. Olyanokat mondtak, hogy gyáva vagyok, képmutató meg áruló. Borzasztó ez a megosztottság, hogy már azok támadják egymást, akik egyet gondoltak és gondolnak az ország és az oktatás jövőjéről. Szerintem a felmondásoknak egyéni mérlegelésnek kell lenniük, hogy kinek mennyire fontos ez, ki mennyire engedheti meg magának azt, hogy elhagyja a pályát, és mondjuk egzisztenciális bizonytalanságba menjen bele. Volt olyan, nálam pár évvel idősebb kolléganőm, aki nem bírta tovább, felmondott áprilisban, de azóta se talált munkát. Egy bizonyos kor után ugrálni sem olyan egyszerű. Könnyű mondani, hogy elmegyek az Aldiba pénztárosnak, csak lehet, hogy nem vesznek fel, mert túlképzett meg idős vagyok, és akkor többet kéne fizetniük.Hogy érintettek téged ezek a vádak?
Nagyon fájt. Tényleg nagyon fájt, mert onnan jött a támadás, ahonnan nem számítottam rá. Ugyanezt a megosztottságot éreztem, amikor volt a kirúgási majd a felmondási hullám, hogy ők lettek a hősök, és mi, akik húzzuk az igát tovább, vagyunk az árulók. Ezt én igazságtalannak érzem, mert ennél sokkal árnyaltabb a kép.
Szerinted azért bíráltak, mert szervező is voltál?
Az mindenképpen egy súlyosbító tényező volt, holott én sosem mondtam, hogy fel fogok mondani. Nekem azért volt mindennek ellenére fontos a tavalyi év, mert azt gondolom, hogy mindent megtettem, amit meg tudtam tenni, mindent beleadtam. Tükörbe tudok nézni, és nem gondolom, hogy ebből levon bármit az, hogy én a pályán maradtam. Ki járna rosszabbul, hogyha én most felmondanék? Kormányzati szinten pityeregne bárki, hogy Berkesi Zsuzsanna felmondott?
Fogsz még tüntetéseket szervezni és tüntetésekre járni?
Szervezni nem valószínű, de biztos, hogy ki fogok menni tüntetésekre. Bár azt hiszem, a státusztörvény majd ezt tiltani fogja. Majd meglátjuk, hogy ezzel mit fognak tudni kezdeni.
Azzal, hogy a pályán maradsz, elfogadod a státusztörvényt. Mi az, ami téged leginkább zavar a törvényben?
Képmutatásnak tartanám, hogyha nem a fizetést mondanám elsőként. Minden hónapban amikor megkapom a fizetésemet, az egy arcon ütés. Nemrég nagy nehezen átléptem a 300 ezret, ami 31 év tanítás és ilyen közüzemi számlák mellett felháborító. Nagyon megalázottnak érzem magam, hogy végigküzdöttünk egy évet, és nemhogy nem lett tőle semmi jobb, minden rosszabb lett. Én csak úgy tudok boldogulni, hogy van egy férjem, aki hála istennek nem tanár.
Ezen kívül mi zavar még?
Az, hogy a kötelező óraszámot felvitték 22-ről 24-re, jelentős különbség. Ha az ember minőségi munkát akar csinálni, akkor a 18 az ideális óraszám, a 20 még elmegy, de 24-nél már átgondolja az ember, hogy melyik lesz az az óra, ahol inkább írásbeli feladatot ad a gyerekeknek, hogy kicsit összekaparja magát.
A ti iskolátokban sokan mondtak fel?
Konkrétan a kialakult helyzet miatt én egyvalakiről tudok, egy nagyon kedves kolléga ment el, ami iszonyatosan nagy veszteség az iskolának. Tanárhiány sincs kifejezetten, matektanárt keresünk nagyon, de ez csak egy pozíció, más iskolákból ennél rosszabbat hallani.
Neked mi a túlélési stratégiád?
A túlélési stratégiám sokáig az volt, hogy bemegyek az osztályba és becsukom az ajtót. Egy nyelvtanárnak nagyon nagy szabadsága van ilyen téren, de egyre kevésbé működik ez, mert a gyerekek nagyon rossz állapotban érkeznek meg. Ha én vagyok az egyetlen tanár, aki megpróbálja őket megtanítani gondolkodni, abból az lesz, hogy kevés leszek hozzá, és haragudni fognak rám, hogy miért nem hagyom őket aludni. Ettől az évtől pedig már nemcsak franciát, hanem magyar nyelvtant is fogok tanítani.
Irodalmat nem?
Irodalmat nem szerettem volna a jelenlegi megkötések mellett.
Van benned még remény, hogy mégis változik majd valami pozitív irányba?
Nagyon pesszimista vagyok. Látszatemelések biztos lesznek, ami majd nagyon hangzatos lesz, és szét fogják kürtölni a világnak, mint ahogy most is kitaláltak egy tehetségfejlesztő ösztöndíjat. Havi 75 ezer forintra lehet pályázni, amiből egész egyszerűen kihagyták a nyelvtanárokat és a vizuális kultúra tanárokat. Pedig ezek olyan tantárgyak, amiből hagyományosan van tehetséggondozás. Ez megint csak bérfeszültséget fog szülni.
Tudna a kormány olyan lépést tenni, ami miatt felmondanál?
Természetesen azért van ilyen, de nem akarok tippeket adni senkinek. Az például egy határ lenne, ha elhallgattatnának. A számat nem fogom be.