Völner Pál ügyvédje hívta fel a bíró figyelmét arra, hogy Schadl György határidőnaplójában szerepel egy “Karmelita” bejegyzés a találkozók között

bűnügy
2023 október 03., 12:14

Kedden tett vallomást a Völner-Schadl-féle kormányzati korrupciós ügy koronatanúja. A Bilkk beszámolója szerint izgalmas tárgyalási nap volt ma a Fővárosi Törvényszéken, ahol a F. Vivien, a vád koronatanúja tett videóvallomást a távolból.

A perben Schadl György, a végrehajtói kar korábbi elnöke, és Völner Pál korábbi Igazságügyi államtitkár a két fő vádlott, a vádirat szerint előbbi korrumpálta utóbbit. F. Vivien Schadl irodavezetőjeként lett koronatanú, miután a komoly bűncselekményekkel gyanúsított nő vádalkut kötött és részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak.

A tárgyalás elején Tóth Erzsébet bíró bejelentette, hogy nemsokára dönt egy nemrég felfedezett repülőgép és hajó lefoglalásáról, mindkettő Schadl Györgyé. A bíró ezután említette meg a koronatanútól lefoglalt asztali határidőnaplót, amibe az főnöke, Schadl programjait rögzítette.

A Bilkk szerint

“ekkor Papp Gábor, Völner Pál ügyvédje kért szót. Mint mondta, fontos volna tisztázni, hogy pontosan kié volt az a lefoglalt naptár, s az azon lévő ragaszok szövegeit ki írta. - 2020 és 2021 között négy találkozó is szerepel a naptárban Schadl György és Varga Judit igazságügyi miniszter között. Szerepel ezek mellett egy Karmelita beírás is - mondta Papp Gábor. - Ha a fentieket tisztáznák, az egy indokkal többet jelentene Varga Judit tanúkénti beidézéséhez - tette hozzá a védő.”A bíró erre azzal reagált, hogy ezek a kérdések a tanúkihallgatás során tisztázhatók. A tárgyalás során végül a következők derültek ki:

Schadl elismerte, hogy az övé volt a naptár, mondván: “Ez az én asztali naptáram volt, de más is beleírhatott. Volt, hogy én kértem meg F. Vivient, vagy sofőrömet, M. Viktort hogy írjanak bele.”

Völner Pál államtitkár egy 2016-os találkozó kapcsán került először bele a naptárba, de senki sem emlékezett, ki írta bele.

2017-ben több bejegyzés volt róla, 2020-21-ban pedig már olyan sűrűn találkoztak, hogy havonta néha több alkalom is előfordult.

A határidőnaplóban legalább kétszer szerepel olyan bejegyzés, hogy “Karmelita”.

Előkerül benne ezen kívül Trócsányi László, - Varga Judit igazságügyi miniszter elődje - és Süli János a paksi atomerőmű építéséért felelős tárca nélküli miniszter neve is.

A tárgyalás október 12-én a koronatanú meghallgatásával folytatódik, így talán a karmelitás bejegyzésről is kiderül valami.