Lengyel választás: 95 százalék feletti a feldolgozottság, biztos, hogy a PiS nyer, de az ellenzéknek lesz többsége

külföld
2023 október 16., 06:35

Hétfő este 10-ig a szavazatok 97,70 százalékát számolták meg, az ultrakonzervatív Jog és Igazságosság (PiS) vezetett a legnagyobb ellenzéki blokk, a Polgári Koalíció (KO) előtt a lengyel parlamenti választásokon. A különbség reggel óta folyamatosan csökkent a két párt között, ekkora feldolgozottságnál 35,87 százalékon állt a kormányzó PiS, a KO pedig 30,26 százalékon.

Ez már nagyon hasonló volt ahhoz, amit a hétfő délutáni late poll mutatott. Aszerint a PiS 36,6 százalékot és 196 mandátumot, míg a KO pedig 31,6 százalékot és 158 mandátumot érhet el.

Az biztos, hogy a PiS egymás után a harmadik választáson fut be elsőnek. Kormányt viszont az ellenzék tud majd alakítani, a KO-nak szinte biztosan összejön a 231 fős koalíciós többség az alsóházban a centrista Harmadik Úttal és az újbalos Lewicával összeállva. A late poll 249 ellenzéki mandátumot becsül.

photo_camera Fotó: JANEK SKARZYNSKI/AFP

A late poll a centrista Harmadik Útnak 13,5 százalékot és 61 mandátumot, az újbalos Lewicának pedig 8,6 százalékot és 30 mandátumot jósolt. A szélsőjobboldali Konföderációt pedig 6,4 százalékra és 15 mandátumra becsülte. Ezek az értékek is közel vannak a hivatalos adatokhoz, a Harmadik Út a közel 98 százalékos feldolgozottságnál ugyanis 14,44, a Lewica 8,51, a Konföderáció pedig 7,16 százalékon állt. A hivatalos végeredmény és az azon alapuló mandátummegosztás keddre várható.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hétfő délután közzétette jelentését a vasárnapi választásról, ebben azt írják, hogy a közmédia elfogultsága és a közpénzekkel való visszaélés előnyt jelentett a PiS-nek. Pere Joan Pons, az EBESZ küldöttségvezetője egyenes azt mondta: „Bár a lengyel választáson valódi verseny volt, azt tapasztaltuk, hogy felszámolták a fékeket és ellensúlyokat, és hogy a kormánypárt még inkább ellenőrzése alá vonta az állami intézményeket, beleértve a bíróságokat és a közmédiát.Ez megbillentette a játékteret, ami azt jelentette, hogy az ellenzéknek nem voltak teljesen ugyanolyan lehetőségei”.A választási eredményeket hétfő délelőtt Mitrovits Miklós polonistával értékeltük.

link Forrás