Az erzsébetvárosi fideszesek szerint keveset szerepelnek a helyi lapban, Niedermüller szerint a közmédiától tanulhatták a szerkesztők

POLITIKA
2023 október 18., 14:45

„A nem baloldali képviselők véleményét valósággal kitiltották az Erzsébetváros Újságból, a kerület közösségi oldalai iránt pedig mérsékelt érdeklődést tanúsítanak a lakók”, rótta fel az erzsébetvárosi önkormányzat által foglalkoztatott „dollárbaloldali” kommunikációs osztály létszámával szembesülve megdöbbent Radics Béla fideszes önkormányzati képviselő az egyébként a bulinegyed kérdéseit feszegető, Niedermüller Péterék által előterjesztett, majd megszavazott komplex jogszabálycsomagra kihegyezett, nyílt testületi ülésen szerda reggel a polgármesternek, aki - amellett, hogy a „kiket és mekkora pénzért foglalkoztatnak” kérdésre válaszolva elmondta, hogy mivel a Fidesz frakció megbízottjai heti szinten bombázzák közérdekű adatigényléseikkel az önkormányzatot, így pontosan tudhatják, hogy az adatok nyilvánosak és elkérhetőek -, még azzal válaszolt, hogy egyrészt „bizonyára többet szerepelnének a lapban, ha a dollárbaloldalozáson és az önkormányzatot lejárató kampányok helyett valódi munkát végeznének”, másrészt hogy „egy kerületi lapot, amelyik közpénzből működik, leginkább talán a közmédiához tudnám hasonlítani”, mely „újság szerkesztői bizonyára igyekeznek tanulni a jelenlegi magyar közmédiától”, és „így fordulhat elő, hogy Önök, akik itt jelenleg ellenzékben vannak, úgy érzik, a kelleténél kevesebbet szerepelnek benne”, amit személy szerint Niedermüllert nagyon sajnál.

photo_camera Niedermüller Péter Fotó: Kovács Bendegúz
Kiemelt videóink