Gázában nincs biztonságos hely

Egyiptom nem áll készen a palesztinok tömeges befogadására

„Ami most történik Gázában, az egy kísérlet arra, hogy a civil lakosokat menekülésre és Egyiptomba vándorlásra kényszerítsék, amit nem szabad elfogadni” - mondta Abdul Fattah al-Sisi az egyiptomi elnök egy korábbi interjújában, miután a konfliktus kirobbanása óta olyan elképzelések születtek, hogy Izrael a Gázai övezet 2,3 millió lakosát az egyiptomi Sínai-sivatagba akarja áttelepíteni. Az elnök azonban ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ha ez megtörténne, az egyiptomiak „milliós nagyságrendben vonulnának ki és tiltakoznának”.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter (bal oldalon) és Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi elnök (jobb oldalon)
Fotó: JACQUELYN MARTIN/AFP

Kairó már korábban is kijelentette, hogy ha a palesztinok elhagynák földjüket, akkor „felszámolhatná” az államisággal kapcsolatos palesztin reményeket. Emellett mindez az egyiptomi kormányra nézve is nagyon veszélyes lenne, ha úgy látnák, hogy bűnrészes egy olyan alkuban - ami az arab világ közvéleményének haragját váltaná ki - írja a BBC.

Jelenleg ugyanis bármilyen beáramló népesség elmélyítené Egyiptom gazdasági válságát, és növelné a biztonsággal kapcsolatos félelmeket a nyugtalan Sínai-félszigeten. Az egyiptomi elnök ehelyett azt javasolta, hogy mivel Gáza gyakorlatilag izraeli ellenőrzés alatt áll, a palesztinokat inkább az izraeli Negev-sivatagba lehetne költöztetni a Hamász elleni offenzíva idejére, „amíg a fegyveresekkel nem számolnak le”.

Közben több száz teherautónyi segélyszállítmány gyűlt össze a Sínai-félsziget északi részén, arra várva, hogy megállapodás szülessen arról, hogy az egyiptomi rafahi átkelőn keresztül a Gázai övezetbe lehessen ezeket szállítani. Ez a palesztin terület egyetlen olyan átkelőhelye, amit nem Izrael ellenőriz, azonban a megnyitásához izraeli jóváhagyás szükséges. Az elmúlt napokban négyszer érte izraeli légicsapás. (BBC)