Gulyás: Sok hely van a világon, ahova vágyom, Csád nem tartozik ezek közé

február 01., 11:37

Gulyás: A kormány olyat ígért, amit nem tudott teljesíteni

A Telex is a NATO-csatlakozásról kérdezte Gulyást, aki rezignáltan ismételte magát, és akkor sem tartott szünetet, amikor elismerte, hogy nem mondtak igazat az ügyben. A lap Szijjártó Péter külügyminiszter idézetét hozta fel, ami szerint nem mi leszünk az utolsók, akik ratifikálják a svéd csatlakozást, aztán mégis mi lettünk.

„A kormány olyat ígért, amit saját hatáskörben nem tudott teljesíteni”

– mondta Gulyás, és azzal haladt is tovább. Azt elismerte azért, hogy Svédországgal erősödne a NATO, bár szerinte „az összkatonai képességet nem fogja megsokszorozni a svéd csatlakozás”. A bizalomerősítő lépések feszegetése során ismét a frakcióra mutogatott, és mosolyogva idézte fel a komoly belső vitákat, amik azonban nem nyilvánosak, és épp ez a fideszses siker titka, a kisebbség elfogadja a többség véleményét.

A Bayer-ügyben azt mondta, mindenben egyetért kollégája cikkével. Szerinte lehet okolni a gyermekeket a felmenők tetteiért, „lehet így csinálni, de azokból nem mi fogunk rosszul kijönni”, majd Dobrev Klárát és nagyapját emlegette.

Szerinte ügynökakták nem léteznek, állambiztonsági iratok igen, ezek kikérhetőek, különben is ők tették a legtöbbet ezek nyilvánosságáért, de sokat elloptak közülük, megítélésük pedig egyébként is bonyolult, mert a beszervezéseknek, „aláírásoknak” többféle módszerei és motivációi voltak.