Gulyás: Sok hely van a világon, ahova vágyom, Csád nem tartozik ezek közé

február 01., 10:57

Gulyás: Nincs ellentmondás a brüsszeli deal és a nemzeti konzultáció között

A hvg.hu már az EU csúcs megállapodásáról kérdezte Gulyást, aki szerint nincs ellentmondás a nemzeti konzultáció hetes pontja és a között, hogy Orbán nem vétózta meg Ukrajna támogatását. A hetes pont arra vonatkozott, hogy ne adjon több pénzt Magyarország, illetve az unió Ukrajnának katonai célokra, amíg visszatartanak tőlünk is forrásokat - ezt állítólag 99 százalék támogatta. Gulyás szerint, mivel egy részét a felfüggesztett forrásoknak már megkaptuk, és a többiről is tárgyalunk, nincs ellentmondás.

A napelemes pályázatokról Gulyás azt mondta, hogy helyreállítási alapból finanszírozzák, de ez még nem érkezett meg, ezért ezeket a projekteket előfinanszírozza a kormány, még úgy is, hogy közben „a magyar baloldal azt próbálja elérni, hogy minél kevesebb forráshoz jussunk hozzá”. 36,7 milliárd forintnyi előleget fizettek ki, de a pályázatok jelentős része így is hiánypótlásra szorul, ami arra utal, hogy a kiírással is gond volt, ennek felülvizsgálata zajlik.

A miniszter kitért a kérdés elől, hogy a gyermekvédelmi törvény szigorítása, mint azt többek közt Simicskó István beharangozta, várható-e vagy került a napirendről.

A szigorítást a frakció terjesztette elő, de Gulyás személyes véleménye szerint az épp elég szigorú, még ha nem is tökéletes. A népszavazás, folytatta a miniszter, inkább arról szólt, hogy aktuális brüsszeli hisztéria keretében épp megtámadtak bennünket, és arra kellett egy választ adni. Így is megáll szerinte, hogy 1989 óta nem volt olyan ügy, ahol ekkora tömeg foglalt volna állást egy vélemény mögött mellett.