Uj Péter: Lefejelni Európát

• Az alábbi szöveg részlet Uj Péter heti hírleveléből. Ha szeretnéd elolvasni az e heti, 180-as számú hírlevelet, aztán minden szerda éjjel, esetleg csütörtök hajnalban megkapni a friss írásokat, fizess elő a 444 Közösség vagy a 444 Belső Kör csomagra.

Kialakult némi purparlé, miszerint az ellenzék (vagy micsoda) kárörvendezett, hogy na, az Orbánt becsicskították, hogy megadta magát, hogy segget csinált a szájából, hogy satöbbi. Az Orbán-propaganda pedig nyomatta a központi narratívát, ahogy köll, a békepárti magyar külpolitika elkerülhetetlen sikereiről, plusz még maga Orbán is futott egy tiszteletkört saját magának a szokásos Kossuth-interjúban, a szokottnál is arrogánsabb és cinikusabb (már ha ez a szintagma, illetve a relatív fokozás jelenthetne bármit is a szigorúan monoton nyelvi radikalizálódás orbáni közegében) beszólásokkal, az ukránok úgy döntöttek, hogy háborúznak, nekünk meg, ezeréves magyaroknak ne mondják már meg valami szlávok a kóserpecsétet. A tökkéletessen kivitelezett nackó pampogás, pont, amit a közönsége imád.

De, és ez nagyon nagyon de, elég riasztó látni, ahogy a magukat ellenzékinek tételező politikusok és elemzők vagy akár nyugati újságok próbálják megfejteni Orbán mozgását, illetve megvonni az EU-csúcs Orbán-szempontú mérlegét. Anélkül, hogy tételesen végigvennénk a téves diagnózisokat, rögzítsük, hogy

– nem, Orbánt nem csicskították be;

– nem, nem (elsősorban) a zsarolás volt a célja a vétó belengetésének;

– nem, nem Meloninak/Macronnak/a pápának sikerült meggyőznie Orbánt;

– nem, nem szigetelődött el.

Valójában pont az vagy valami olyasmi történt, amit akart. És amit nagyon sokáig nem tudott elérni. Róla szól hónapok óta az európai politika. Ez most nem a háztáji sajtó által összehordott „Európa erős embere” kamu, ez most ténykérdés, ha megnézzük a világ fontosabb közéleti lapjait, például.

És lassan megtanulhatnánk: az orbáni (trumpi satöbbi) rendszerben mindent mindig elsősorban az egyéni ambíció mozgat, és mindig minden hatalmi játszma. Nincsenek erkölcsi kérdések, nincsenek „politikai kérdések” (már abban a régi értelmezésben, ahol a politika mégis a köz érdekeivel, ügyeivel állt valamilyen kapcsolatban), de még anyagi kérdések sincsenek valójában. (Ami annak látszik, az is elsősorban hatalmi kérdés, és ha fontos hatalmi kérdés adódik, akkor sosem lehet anyagi akadály.)

A Financial Times elemzése talán a legpontosabb: ha ma még úgy is tűnik, hogy Orbán elszigetelt, fújnak rá az EU-ban, a NATO-ban, az egész nyugati világban, ő már úgy számolhat, hogy rövidesen változik a helyzet.

Magabiztosan parádézik a brüsszeli gazdatüntetésen (amelynek szervezéséhez is adott némi segítséget, nyugati sajtóértesülések szerint), és nyilatkozik demokráciadeficitről, az emberek valódi miegymásáról.

Arra számít, hogy rövidesen Franciaországban, Németországban és ami a legfontosabb, Amerikában is változik a politikai széljárás.

Folytatás a heti hírlevélben.