Orbán: Novák távozása bár helyes, de nagy veszteség a hazának

A legfontosabb és legsürgetőbb dologgal végzett is

Orbán szerint ezzel a legfontosabb és legsürgetőbb dologgal végzett is. Az élet megy tovább, a munka folytatódik. A feladatok 24-ben sem lesznek könnyűek vagy egyszerűek. 2019 volt az utolsó békeév, aztán jött a covid és az orosz-ukrán háború. Ötödik éve kell rendkívüli körülmények között és embert próbáló nyomás alatt dolgozniuk. Ez mindenkit megvisel, egyénenként, családonként és nemzetként is. Ötödik éve minden család keményen dolgozik, hogy megvédhessék, amiért keményen dolgoztak: a legfontosabbat, a munkahelyeket sikerült megvédeni, sosem dolgoztak ennyien. Az 1 millió új munkahely megteremtésén túl vagyunk. A foglalkoztatási ráta 75 százalékos, de el akarják érni a 85 százalékot is, még legalább 300 ezer ember bevonható a munka világába, és minden évben többen jönnek haza, mint ahányan elmennek vendégmunkásnak. A nyugdíjakat is megvédtük – mondta Orbán, aki szerint bravúr, hogy visszaadták a 13. havi nyugdíjat. Varga Mihály pénzügyminiszternek mondott köszönetet mondott.