A kormány az egyházi gyermekvédelmi intézmények vezetőit is elküldené pszichológiai vizsgálatra

társadalom
március 04., 14:23

Hétfő reggel a Népszavának nyilatkozó Meleg Sándor hívta fel a figyelmet arra, hogy nem vonatkozik az egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőire a pszichológiai alkalmassági vizsgálatról szóló új kormányrendelet, amely a bicskei pedofilügy miatti botrány kezelésére kidolgozott intézkedések egyik eleme.

A Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke szerint a módosítás csak a közalkalmazotti jogállású munkavállalókra érvényes, akik az állami fenntartású Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz (SZGYF) tartozó intézményekben dolgoznak. A gyermekotthonok 17 százaléka azonban egyházi fenntartású, ezért az ő igazgatóiknak ezek alapján nem kellene vizsgálatra mennie. Ez a kettős mérce még Magyarországon is erős lenne, ezért rákérdeztünk a Belügyminisztériumnál, akik azt válaszolták, hogy

„a kormány minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének elő fogja írni a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot.”

A válaszuk alapján valóban van egy elcsúszás, de ezt technikai jellegűnek állítják be: „az első szigorítás az állami gyermekvédelmi intézmények vezetőinél lépett életbe, ami kormányrendelettel szabályozható volt - a rendelet már hatályba lépett, az alkalmassági vizsgálatok rövidesen megkezdődnek.”

Ezzel szemben „a nem állami fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatához törvénymódosítás szükséges, amit a kormány hamarosan beterjeszt.”A Belügyminisztérium azt is közölte, hogy „a gyermekvédelem területén feladatot ellátó állami szerveknél foglalkoztatottakra megállapított rendelkezések vonatkoznak a gyermekotthont működtető intézmény vezetőjére, a gyermekotthon vezetőjére, a nevelőszülői hálózatot működtető intézmény vezetőjére, a nevelőszülői hálózat szakmai vezetőjére, valamint a javítóintézet igazgatójára és otthonvezetőjére.”

Rétvári Bence az intézkedés bejelentésekor úgy fogalmazott, hogy a vizsgálat keretében „teljeskörű vezetési, személyiségi kompetenciákat, valamint szexuális devianciákat, függőségeket is vizsgálnak minden gyermekotthon vezetőjénél és helyettesénél.” Ezeket nemcsak az új kinevezéseket megelőzően, hanem a jelenlegi intézményvezetők esetében is elrendelik. „A pszichológiai alkalmassági vizsgálat a Belügyminiszter, Pintér Sándor által jóváhagyott szakmai protokoll alapján történik majd, és kétévente ellenőrzik minden intézményvezető és helyettes esetében” - jelentette ki az államtitkár.

„Ami nekem nagyon nem tetszik ebben az ügyben, az az, hogy nagyon gyorsan jönnek a jogszabálytervezetek. Nem lehet 1-2 napon belül összerakni ezeket, szakemberekkel kellene széles körben egyeztetni, bevonni őket a jogalkotásba” - mondta a hvg-nek Bede Zsuzsa szakpszichológus.