1950-ben, a Moszkvából irányított Rákosi-rezsim hatalmának kezdetén, a totális terror és alávetettség idején egyetlen társaság volt Magyarországon, akik szó szerint be mertek mutatni a rendszer egyik rettegett szimbólumának, Farkas “Bástya elvtárs” hadügyminiszternek, miközben betiltott skandálással heccelték:
ez a Fradi B-közepe volt. Azé a Fradié, akinek a moszkoviták éppen elvették a nevét és ÉDOSZ néven kellett játszania a Honvéd ellen. Rendőrök és ávósok gyűrűjében.
A fradisták azonban tőlük sem ijedtek meg. Ami egészen más dolog, mint a Puskás Akadémia, a Mezőkövesd vagy a Kisvárda kemény magjától nem megijedni, bár a Várkerti Vitézek kétségtelenül nagyon motiváltak. Legyen az ember bármelyik konkurens csapat szurkolója, mint én az MTK-é, ezt soha nem felejti el nekik.
A Fradi bátor szurkolóihoz aztán csatlakozott több ezer kiskatona, hogy közösen skandálják a Hajrá, Fradit! az árulók arcába. A magyarok itt mutatták meg először a moszkovitáknak, hogy mindent velük se lehet megcsinálni. A történelmi meccset így írta le a magyar irodalom egyik legnagyobb fradistája, Ferdinandy György:
„A karhatalom Kispesten, a Honvéd-pályán akarta megadni a Ferencvárosnak a kegyelemdöfést. Ünnepélyesen: a lelátókat kiszélesítették, és mire szállingózni kezdtek a nézők, tízezer kiskatonával töltötték meg a stadiont. »Szocialista sporttal a békéért!« hirdette a B-közép előtt egy hatalmas felirat.
A Fradi szurkolói alig tudták magukat átverekedni a pályát övező rendőrkordonon. Hogyan, hogyan nem, a mérkőzés kezdetére mégiscsak összeállt a bé közép. Óriási üdvrivalgás fogadta a zöld-fehér zászlót, a kiskatonák a kanyarba húzódtak, a lelátóval szemben pedig felzúgott a »Hajrá Fradi!« szavalókórusa.
A rendezők azonban nem adták meg magukat. A hangszórók először zenével próbálták elfojtani a tüntetést, majd bejelentették, hogy a nézőtéren fasiszta provokátorok garázdálkodnak. Felszólították a jóérzésű szurkolókat, hogy ne hagyják befolyásolni magukat. Megérkezett Farkas Mihály is, a honvédelmi miniszter, és a kormány képviselőitől körülvéve helyet foglalt a díszpáholy közepén. Amikor elült a füttykoncert, a kiabálás, kifutott a pályára két csapat.
És ekkor olyasmi történt, amiből a magas rangú vendégek - ha lett volna eszük - levonhatták volna a tanulságokat. A »Hajrá Fradi!« fenyegető kórusához ugyanis a tízezer kiskatona is csatlakozott. Elszabadult a pokol. Az országban nem volt még ilyen tüntetés, mióta Sztálin magyar tanítványai kezébe került a hatalom.”
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!