Több frissen megosztott videóban is azzal kampányol a Megoldás Mozgalom, hogy egy speciális kampánybuszon
egymilliárd forint készpénzt hordoznak körbe Magyarországon. Az alanti klipben azt állítják, hogy a készpénzt meg is lehet majd érinteni, tapogatni, szagolni.
Ez az egymilliárd forint, mint kiderül, a kampányuk alapja. A videókban annyit mondanak erről, hogy az összeget azon települések között osztják el, ahol MEMO-s jelöltet választanak meg polgármesternek. A pártnak jelenleg nincs egyetlen polgármestere sem, hiszen 2021-ben alakult és eddig csak a 2022-es választáson tudott résztvenni, ahol éppen 1 százalék feletti eredményt ért el.
De a párt egész kampányát teleshopos-mobilfoxos hangulatú nyereményjátékká alakította át: azok között, akik a weboldalukon beregisztrálnak, majd beírnak egy mondatot arról, hogy ők mire költenék a milliárdot a településükön, hetente egymillió forintot sorsolnak ki. Sőt ez a nyereményjátékos kampány - konkrét pörgetős szerencsekerékkel - a nagyobb magyar városok köztereire is beköltözik, ugyanis Mistery Box néven bódékat állítanak fel, például a Deákon vagy a Nyugatinál, amikben regisztrálni és kereket pörgetni is lehet.
A párt weboldaláról az is kiderül, hogy a milliárd - igencsak valószínűtlen - szétosztását valami okból pályázati formában bonyolítják le, vagyis a MEMO-s polgármesterjelölteknek kell „pályázniuk” a pénzre, amit akkor osztanak szét, ha nyer bármelyikük, ami e pillanatban valószínűtlennek tűnik, hiszen szövetségesek nélküli 1 százalékos pártról van szó.
A TASZ választási kisokosa felsorolja, hogy a Btk. szerint mikor valósul meg választás rendje elleni bűncselekmény.
A MEMO nem az ajánláshoz köti a pénznyeremény lehetőségét, hanem regisztrációhoz, de a szó köznap értelmében nem is kérdés, hogy az egymilliárd belengetésével a választókat „anyagi juttatással befolyásolni törekszik”. Ezt a juttatást viszont nem maguk a választók, hanem a településük kapná, szóval a jogi helyzet mindenképp összetett. Kértünk szakvéleményt, ha megérkezett, újra jelentkezünk!