Magyar Péter tulajdonképpen lehülyézte Dobrev Klárát a DK alelnöke szerint

POLITIKA
április 27., 08:52

Molnár Csaba, a DK alelnöke szerint Magyar Péter tulajdonképpen lehülyézte Dobrev Klárát. Azért gondolja ezt Molnár, mert a pénteki tüntetésen a Tisza Párt elnöke azt mondta, elfogadja azt, hogy Orbán és Gyurcsány helyett jobb híján Deutsch Tamással és Dobrev Klárával kell vitáznia, „bár galambokkal nem szeret sakkozni”.

Molnár Csaba szerint ez a kifejezés magyarul annyit tesz, hogy „hülyével vitatkozni olyan, mint galambbal sakkozni”. Ráadásul úgy gondolja, ez már a sokadik alkalom, hogy Magyar lehülyézi a Demokratikus Koalíció EP-listavezetőjét. „Azt a Dobrev Klárát, aki jogász-közgazdász, négy idegen nyelven beszél felsőfokon, akire a német Bundestagtól a londoni Westminsterig úgy tekintenek, mint az európai Magyarország arcára” – írja posztjában.

link Forrás

És azt is írja: „A Fidesz világától megszokhattuk, hogy még a legaljasabb jelzőktől sem riadnak vissza, de a legfelkészültebb ellenzéki politikusról eddig még ők sem merték azt hazudni, hogy hülye. Magyar Péter is jobban tenné, ha valóban kiállna, és egy vitában bizonyítana Dobrev Klárával szemben. Eddig két ilyen megkeresés érkezett, Dobrev Klára mindkettőre igent mondott, Magyar Péter egyikre sem. Van még kérdés?”