Mi lenne, ha a magyar embereket a magyar állatok módjára gyógykezelnék? (18+)

„Azonnal kezdjük is az életmentő műtétet, de előtte még tisztáznunk kell két fontos dolgot” - néz a szemembe az állatorvos. „Az egyik az, hogy közel sem biztos, hogy túléli. A másik az, hogy nem lesz olcsó a kezelés a kórházzal és a beavatkozásokkal együtt. Sajnos csak akkor tudjuk elkezdeni, ha aláírja, hogy 300 ezer forint erejéig biztosan tudja vállalni a költségeket” - mondja, miközben már veszi is elő a tollat meg a formanyomtatványt. „Ez maga a megtestesült libertárius álom!” - gondolom magamban, miközben tacskóvértől csatakos kézzel aláírom. „Mi lenne, ha az embereket is így kezelnék Magyarországon? Talán az se lenne rosszabb, mint a mostani rendszer?” - jut ekkor eszembe és innentől kezdve ezzel a szemmel figyelem Minóka, a 4,5 kilós, szálkásszőrű törpetacskó harcát az életben maradásért, az enyémet pedig a fizetőképességem megőrzéséért. Az is az összehasonlítás felé lökött, hogy az orvos azonnal arról kezdett beszélni, hogy egy ember semmiképp sem élne túl egy ennyi bőr elvesztésével járó sérülést, egy kutya talán, de még egy tacskónak is csak fifty-fifty esélyei vannak.

De hogy jutottunk el az Állatorvostudományi Egyetem kisállatklinikájának kezelőjéig?

Aznap délelőtt tízkor indultunk volna vissza a városba a Dunakanyarból, úgyhogy kimentem a kertbe összeszedni a kutyákat. Vagyis csak Minó tacskót, mert Csiki tacskó úgy követ mindenhová, mint egy dülledt tekintetű, kicsit büdösebb és szőrösebb Havasi Bertalan.