• Krajcsovszki Mónikának és Tóth Viktóriának május 18-án kellett volna hazaindulnia egy tanulmányi- és munkaútról a csendes-óceáni Új-Kaledóniából, de csak hétfőn tudták elhagyni a polgárháborús állapotba süllyedt szigetet.
• Egy új-zélandi katonai gépre fértek fel.
• A magaslaton fekvő hostelből látták, ahogy mindig ég valami, az éjszakát az oszlató gránátok és a lövések hangja kísérte.
• A még nyitva lévő boltok előtt sorok kígyóznak, az emberek mégis türelmesek és segítőkészek.

Évtizedek óta nem tapasztalt zavargások törtek ki május első felében a Franciaországhoz tartozó, Ausztráliától 1500 kilométerre keletre található Új-Kaledóniában. A polgárháború szélére sodródott szigeten hét ember vesztette életét, számos ingatlant, autót felgyújtottak, utakat torlaszoltak el. A tiltakozásokat az váltotta ki, hogy egy párizsi alkotmánymódosítás szerint a szavazati jogosultságot a szigeten több mint 10 éve élő francia állampolgárokra is kiterjesztenék. A döntés ellenzői szerint ezzel is az őslakosokat akarják háttérbe szorítani. Az elmúlt napokban Emanuel Macron francia köztársasági elnök is Új-Kaledóniára látogatott, és bejelentette: elhalasztják a zavargásokat kiváltó választójogi reformot.

A szigeten számos külföldi tartózkodott, így két magyar, Krajcsovszki Mónika és Tóth Viktória is, akik a főváros Nouméa egyik belvárosi hostelében ragadtak. Krajcsovszki Mónika PhD tanulmányokat folytatok a Szegedi Tudományegyetemen. A témái között szerepel a francia gyarmatosítás története, a tengerentúli területek történelme, jelene, a posztkoloniális identitás. Tóth Viktória a Tett-Hely Ifjúsági Egyesület elnöke Pécsen, és más civil szervezetekben is dolgozik. 2001 óta foglalkozik az EU által támogatott nemzetközi mobilitási programokkal, több száz fiatalt hozzásegítve ahhoz, hogy ezekben a nemformális programokban Európáról tanulhassanak. Most is munkája kapcsán érkezett Új-Kaledóniába is.

Velük május 19-én beszéltünk, egy nappal korábbra szólt a repülőjegyük, de a gép nem szállt fel, a főváros Nouméa és a reptér közötti 60 kilométeres utat a lázadók ellenőrizték. Az új repülőjegyük múlt szombatra szólt, de akkor sem tudták elhagyni Új-Kaledóniát. Most már itthon vannak, és elmesélték, mi történt velük az elmúlt 10 napban.

Amikor utoljára beszéltünk, illetve leveleztünk, akkor arra vártak, hogy elhagyják Új-Kaledóniát. Május 18. helyett 25-re szólt az új jegyük, de elhagyni a szigetet nem tudták. Mi történt? Hogyan zajlott a kimenekítés?

Krajcsovszki Mónika: Május 25-ről átkerült a jegyünk május 27-re, majd június 1-jére. A helyzet egyre kilátástalanabbnak tűnt. Aztán elkezdtünk hallani olyan híreket, hogy megkezdték a turisták kimenekítését. Először az ausztrálok és az új-zélandiak. A hostelből is vittek el embereket. Írtunk egy, az ott ragadt turisták részére létrehozott email címre, de két napig nem kaptunk hírt. Mikor hallottuk, hogy már egy olasznak és egy osztráknak is sikerült elhagynia szigetet, akkor megkértük a párizsi magyar nagykövetséget, hogy ők is érdeklődjenek a számunkra elérhető lehetőségekről. Május 26-án kaptunk egy telefonhívást, hogy ha szeretnénk, akkor rajta lehetünk a május 27-ei, Új-Zélandra tartó repülőgépen. Gyorsan kellett dönteni. Közben a repülőtér már június 2-ig volt zárva, így a június 1-jei járatunkat is törölték. Úgy döntöttünk, hogy jobb, ha élünk a felkínálkozó lehetőséggel. Nagyon hálásak vagyunk az új-zélandiaknak, akik hihetetlen profizmussal, nyugalommal és kedvességgel szervezték és bonyolítottak le az evakuálásunkat. Nekik köszönhetően 50 másik emberrel hétfőn elhagytuk Új-Kaledóniát. Végül Sanghajon és Frankfurton keresztül, kedd éjjel érkeztünk Budapestre.

Kapcsolatban voltak-e a párizsi magyar nagykövetséggel? Milyen segítséget kaptak tőlük, esetleg más külképviselettől?

Tóth Viktória: Személyes ismeretség kapcsán már a legelejétől kapcsolatban voltunk egymással, valamint a külügyminisztérium is tudott rólunk, és érdeklődött hogylétünk felől. A követség eleinte nem tudott nekünk segíteni, nagy valószínűség szerint az ő diplomáciai ráhatásuk kellett ahhoz, hogy végül a francia hatóság felírjon minket arra a bizonyos új-zélandi evakuációs listára. Miután bekerültünk a rendszerbe, az egész már gyerekjátéknak tűnt, az új-zélandi hatóságok teljes körű támogatást nyújtottak, katonai géppel evakuáltak minket, de még snacket is adtak, segítettek vízumot szerezni, amit a magyar követség is nyomon követett és támogatott, valamint a párizsi követség értesítette érkezésünkről az ausztrál és az új-zélandi magyar külképviseletet is – mivel nem tudtuk, hogy hova megyünk, így Új-Zélandon a wellingtoni követség munkatársa várt minket, valamint csatlakozott a tiszteletbeli konzul is, és telefonon a nagykövet úr is érdeklődött hogylétünkről. Köszönetet mondhatunk a légitársaságunk munkatársainak is, akik Aucklandból szervezték a hazautunkat, azt is figyelembe véve, hogy minél kevesebbe kerüljön nekünk az egész út átszervezése. Reméljük, hogy a biztosító társaság is hasonlóan segítőkész lesz .