Török és portugál győzelem a csoportkör első fordulójának zárónapján

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Balogh Botond és Nego Loic sem edzett kedden, kihagyják a németek elleni mérkőzést

Nego a két héttel ezelőtti, írországi felkészülési meccsen sérült meg, az elmúlt napokban már végzett labdás gyakorlatokat, ma viszont egyáltalán nem futott ki az edzőpályára. Hiányzott az edzőtáborban bokasérülést szenvedő, a héten több tréninget is kihagyó Balogh Botond is, de a korábban szintén sérüléssel bajlódó Styles Callum az edzés nyilvános részében együtt dolgozott a társaival.

Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Az 6500 lakosú Weiler-Simmerberg polgármestere, Tobias Paintner is kilátogatott az edzésre, azt mondta, nagyon boldog, hogy az egyik Eb-résztvevő ezt a falut választotta bázisául és igyekeznek minden igényt kielégítő körülményt biztosítani a magyarok számára, hogy ezzel megmutassák a település vendégszeretetét és kiváló adottságait. Arról is beszélt, hogy kifejezetten drukkol Marco Rossi együttesének, hogy továbbjusson a csoportból, mert a falu lakóival együtt azt szeretnék, ha minél tovább maradna a magyar válogatott. (MTI, Nemzeti Sport)

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn