Újabb, 100 millió dolláros megajachtot rendelt a Rose d'Ort gyártó cégtől egy magyar ügyfél
március 21., 19:54
Életem első három órája a tőkésosztályban
Gyerekkorom egyik meghatározó élménye a vasárnaponkénti piacozás, és a piac közepén, de tényleg ott, szinte szó szerint a mértani középpontban nagymamám standja. Kis betonasztal, évszaktól függő zöldség- és gyümölcs-, viszonylag állandó tojáskínálattal. Pad alól házipálinka, maró hatása közelítette a királyvizet. Őrült nagy üzletasszony volt, ha nem is akkora, mint a Vállfás Gyuszi, de hát nem is egy kilencvenes évekbeli magyar kasszasiker-moziban élt, hanem a nyolcvanas (negyvenes-ötvenes-hatvanas-hetvenes-kilencvenes stb.) évek Kelet-Magyarországán, egy román határ menti kisvárosban. Azt hiszem, hat elemit végzett. Az általa belátható és használt tízezres számkörig tűpontosan számolt fejben.
Tőle tanultam meg, hogy az üzlet rém egyszerű dolog: olcsón kell venni, drágá(bba)n eladni.
Amikor a 2008-2009-es pénzügyi válság miatt Magyarország pucér seggel beletoccsant nagymamám házipálinkájába, a tőzsdei árfolyamok olyan mélységbe estek, hogy arra gondoltam: ez az az „olcsó”, ahol ő már vásárolna. És hogy oké, hogy Orbán Viktor még felelős ellenzéki vezérként azon viccelődik Csányi Sándorral, hogy „na, OTP áll még?”, de biztos voltam abban, hogy a nap végén, vagyis ha 2010-ban hatalomra kerülnek, mindent megtesz azért, hogy álljon.
Hogy hatalomra kerülnek, abban szintén eléggé biztos voltam. És hogy nemcsak az OTP-re figyelnek majd, de így tesznek majd a Mollal, a Magyar Telekommal, a Rábával, a Richterrel, Egisszel is.
Értékpapírszámlát nyitottam, ami kis pénzem volt – és a kis itt sajnos nem költői túlzás –, részvényekbe fektettem. Akkoriban olyan árfolyamok voltak, amiket elképzelni sem tudtunk volna néhány hónappal korábban, és ma is elég hihetetlennek tűntek, az OTP-részvények ára például a 2008 eleji 9000 forint fölötti szintről 2008 szeptemberére 6100 forintra, 2009 márciusára 1232 forintra esett (ez volt a válság alatti mélypont). Börziáner kalandjaimat itt nem részletezném, elég legyen talán annyi, hogy nem én rendeltem a Rose D'Ornál is drágább luxusjachtot.
A hosszas előjáték után ugorjunk előre tizenöt évet! Hirtelen idén június 26., azaz most szerda van, és én tíz óra előtt néhány perccel a Blaha Lujza téren loholok, hogy életem első óráit eltöltsem tőkésosztálybeli társaimmal, kristály pezsgőspoharak diszkrét hangjától kísért szivarfüstös-lazacpástétomos mámorban. Elismerem, hogy a Blaha könyékéhez nem az ilyen jellegű társadalmi eseményeket kapcsoljuk első hallásra, a villamosról leszállva loholást sem, de mit tegyek, ha egyszer itt, a Rákóczi úton lévő Novotel szállóban tartotta idei közgyűlését a Zwack.
Részvényesként másfél évtizede járhatnék tulajdonosi közgyűlésekre, az értékpapírszámlám online felületére vagy ímélben érkeznek is az értesítések és meghívók, figyelmeztetések közgyűlésen való részvételi szándék jelzésére. Eddig ezeket figyelmen kívül hagytam, nem éreztem magaménak a legnagyobb ilyen-olyan magyar nagyvállalatok társasági eseményét, ahol fokhagymás-citromos korporéttel pácolt kaviáros camembert az előétel, és elkerülhetetlennek tűnnek a NER arctalan hősei, a magántőkealapok által delegált százezer-részvény nagyságrendű szavazók.
Nem mintha szimbolikus mennyiségű Zwack-részvény tulajdonosaként, a kisrészvényesek egyik legkisebbjeként (ha jól számolom, nagyjából 0,000644 százaléknyi szavazati súlyom volt a közgyűlésen) bármi érdemi beleszólásom lett volna bármibe is. De ez a cég valahogy mégis olyan barátságosabbnak, bensőségesebbnek tűnt.
Mondjuk megszólalni meg lehetett volna, a közgyűlés, ahol a több mint háromezer részvényesből nem egész háromszázan jelentünk meg, de így is képviselve volt a részvények több mint 77 százaléka – nem kell nagy matektudás ahhoz, hogy néhány nagyon nagy és sok többé-kevésbé kisrészvényes formájában –, szóval a közgyűlés pompás alkalom volt arra, hogy bárki, akinek csak egyetlen részvénye is van, elmondja a véleményét a cégről, ötletekkel és tanácsokkal segítse azt.
Ilyenekből szerencsére volt is szép számmal. Kevesebb, mint egy átlagos lakógyűlésen a társasház felvirágoztatására vonatkozó és a szomszédok bosszantására irányuló javaslatból, de legalább annyi, amennyi elviselhetővé tette életem tőkésosztályban eltöltött első nagyjából három óráját.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!