Itt lesznek új traffipaxok Budapesten

Budapest
július 04., 12:42

A Fővárosi Önkormányzat 2023-ban, a főpolgármesteri bejelentés után kezdte el a fixen telepített, a traffiboxokkal ellentétben állandóan működő sebességmérő kamerák telepítését.

Próbaként a Váci úton, a Duna Plaza mellett a korábban eltérő műszaki megoldással kihelyezett, majd megrongált sebességmérő kamerákat váltották ki, az új eszközök már egy korábbi infrastruktúrára épültek rá, és azóta is élesben üzemelnek.

Hogy csökkentsék az üzemeltetési költségeket, az eredetileg tervezett 45 darab, egy-egy sáv mérésére alkalmas kamera helyett 26 darab modernebb sebességmérő kamerát telepítettek, amik összesen 46 sáv forgalmát képesek figyelni.

photo_camera Forrás: Fővárosi Önkormányzat

A rendőrséggel folyamatosan egyeztetve, a balesetveszély mértékét és a rendelkezésre álló infrastruktúra (konzol, áramellátás, optikai kábel) adottságait figyelembe véve választották ki a telepítés helyszíneit az önkormányzat munkatársai – írja Karácsony Gergely főpolgármester.

A sebességmérő kamerákat a mérésügyi hatóság hitelesítette, ezután helyezték üzembe a kamerákat, amik a rendőrségi KAFIR rendszer tesztkörnyezetében most is működnek. A sikeres tesztüzemet és a fixen telepített sebességmérő kamerákat jelző közúti jelzőtáblák kiszerelése után a következő hetekben éles üzemben már bírságolja is a rendőrség a szabályszegőket. A bírságbevétel a rendőrséghez kerül, az üzemeltetést a Fővárosi Önkormányzatot állja.