1000 embert tiltottak ki a párizsi olimpiáról, mert kémkedéssel gyanúsítják őket

sport
július 23., 20:49

Mintegy ezer ember részvételét akadályozták meg az olimpián a francia hatóságok, őket kémkedéssel gyanúsítják. Körülbelül egymillió háttér-ellenőrzést végeztek az olimpián dolgozók, illetve az önkéntesek olyan személyek esetében, akik az olimpia legszigorúbban ellenőrzött biztonsági övezetébe, a Szajna partjára igényeltek belépőjegyet.

Gerald Darmanin belügyminiszter szerint ezek az ellenőrzések mintegy 5000 ember részvételét akadályozták meg, köztük nagyjából ezer olyan van, akinél feltételezik a kémkedés gyanúját. Darmanin korábban már többször is utalt arra, hogy valamilyen formában Oroszország beavatkozhat majd az olimpiai eseményekbe. A belügyminiszter szerint meg kell bizonyosodniuk arról, hogy a sportot nem használják sem kémkedésre, sem kibertámadás célpontjaként. Másokat egyébként feltételezett iszlám radikalizálódás, szélsőségesség miatt tiltottak ki az olimpiáról, vagy épp azért, mert szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.

Párizs péntektől augusztus 11-ig mintegy 35 ezer rendőrt vezényel az olimpiára, a nyitóünnepségen még ennél is többen, 45 ezren lesznek. Rajtuk kívül még 10 ezer katona is részt vesz a biztonsági feladatokban. Franciaország 40 másik országtól is kap segítségek, melyek együttesen legalább 1900 rendőrt küldenek a helyszínre erősítésként. Az ukrán csapat és az izraeli sportolók fokozott védelmet kapnak. (AP)