Cselgáncs: Tóth Krisztián is rögtön kiesett
A cselgáncsozó Tóth Krisztián egy vereséggel búcsúzott Párizstól. Tóth, a tokiói olimpia bronzérmese a 32 között a román Alex Crettel találkozott. A nemzetközi eredményeket tekintve az ellenfél egy Eb-bronznál tartott, míg a 30 éves magyar vb-ken kétszer, Eb-ken pedig már ötször állhatott dobogóra. Cret kezdett jobban, kétszer is földharcra kényszertette Tóthot, akit egy perc után meg is intettek. A magyar dzsúdós egy remek válldobást indított, de nem tudta továbbvinni az akciót, viszont Cret is megkapta a figyelmeztetést. Az alapidő lejárta előtt megint Tóthot intették, majd jöhetett az aranypontig tartó ráadás. A hosszabbításban a román cselgáncsozó volt aktívabb, ami szűk másfél perc elteltével újabb figyelmeztetést ért a magyar versenyző számára, és a harmadik intés már a leléptetését jelentette.
Tóth, a hétfős magyar küldöttség talán legnagyobb éremesélyese így helyezetlenül zárt a francia fővárosban. (MTI)
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr