Egy devoni halásznak sikerült kifognia a legendás elveszett Lego-rakomány első cápáját

külföld
augusztus 10., 13:20

Méretében ugyan kicsi, eszmei értékét tekintve felbecsülhetetlen cápa akadt fenn a 35 éves devoni halász, Richard West hálójában. West még múlt hét kedden gratulálhatott magának a kapitális fogásért, és azonnal fel is fette a kapcsolatot a Lego Lost at Sea projekt vezetőjével. Tracey Williams pedig megerősítette, hogy a apró műanyagcápa egy az 51 800 darab közül, amelyek 1997. február 13-án belesodródtak a tengerbe a Tokio Express teherhajóról.

Az aznapi heves vihar 62 szállítókonténer vesztét okozta, amelyek Land's Endtől 32 kilométernyire tűntek el a tengerben. Az egyik konténerben mintegy 4 millió 756 ezer 940 darab Lego-figura utazott, túlnyomó többségük tengeri tematikájú volt.

Williams szerint ráadásul a soktízezer közül ez az első cápa, amelyiket sikerült megtalálni. A hivatalos Lego-leltár adatai szerint összesen 22 200 sötétszürke és 29 600 világosszürke műanyagcápa volt az elveszett konténerben.

West elmondása szerint azonnal rettenetesen izgatott lett, amikor meglátta, hogy valami apró dolog van a hálójában, ráadásul emlékezett is a cápafigurára a gyerekkorából. Mint mondta:

„Annyira örülök neki. Sokkal jobb, mint bármelyik hal, amit egész héten fogtam.„

A legendás Elveszett Rakomány a mai napig izgatja a Lego-rajongók fantáziáját, időről időre szenzációként ünneplik, ha sikerül rábukkanni egy-egy darabra. Legutóbb akkor tört ki őrület, amikor egy 13 éves srác a vízbe fúlt Legók „Szent Grálját”, a polipot találta meg. A polip tényleg nagyon ritka, abból összesen 4200 süllyedt el a konténerrel. A srác egyébként már több mint 800 figurát gyűjtött össze, nem mellesleg most szerdán is talált egyet:

Amellett, hogy persze jó móka a Lego-rajongók számára a tengerbe veszett, majd partra sodródó műanyagfigurák felkutatása, a Lego Lost at Sea projekt arra is felhívja a figyelmet, hogy az immár több mint negyed százada a vízben sodródó műanyagdarabok folyamatosan erodálódnak, mikroműanyaggal szennyezve a tenger vizét.

Kiemelt videóink