Az Ajax és a Panathinaikosz Európa-liga selejtezős meccsén új UEFA-csúcsot állítottak be a csapatok. Az Európa-liga selejtezőinek harmadik körében az Ajax 1-0-ra tudott győzni Görögországban a múlt héten, azonban a második meccsen a 89. percben szerzett góllal ledolgozta a hátrányát a Panathinaikosz. A hosszabbításban nem sikerült egyik csapatnak sem gólt szereznie, így tizenegyespárbaj következett, ami 25 percig tartott, és csak a 34. rúgással tudott nyerni a holland csapat.
A két csapatnak sikerült megdöntenie az UEFA alá tartozó mérkőzések rekordját: ezt korábban a 2007-es U21-es Európa-bajnokság elődöntője tartotta, amelyben Hollandia a 11-es rúgások 16. körében, 32 lövés után döntötte el az Anglia elleni mérkőzést.
Az Ajax 40 éves kapusa, Remko Pasveer parádézott a párbajban, öt tizenegyest védett és egyet be is tudott rúgni. „Az öt nagyon sok, igen. Időnként szoktam védeni tizenegyeseket, de nem gyakran tapasztal az ember ilyen őrültséget, mint a mostani” - mondta Pasveer a meccs után. A csapattársa, a támadó Brian Brobbey kettő büntetőt is kihagyott (a másodikat a stadionból is majdnem kirúgta). A kapus erről azt nyilatkozta, hogy:
„Minden alkalommal azt hittem, hogy meg fogjuk csinálni. Brobbey van a labda mögött, megcsináljuk. De kihagyta, pedig az edzéseken mindig berúgja”.
Az Ajax továbbjutást érő tizenegyesét a védő Anton Gaaei rúgta be. A holland csapat majd a lengyel Jagiellonia Bialystok ellen folytatja az Európa-ligában.
A leghosszabb büntetőpárbaj világrekordját idén májusában hozta össze két izraeli harmadosztályú csapat, a SC Dimona és Shimshon Tel Aviv. Akkor csak az 56. tizenegyes után dőlt el a feljutásért folytatott elődöntő. (MTI, Reuters)
Szerző: Szántó Dániel