Németország 28 menekültet toloncolt vissza Afganisztánba

külföld
augusztus 31., 07:58

28 afgán menekültet toloncolt vissza a hazájába Németország, először azóta, hogy a tálibok átvették a hatalmat az országban, írja a Meduza. A deportáltakat Lipcséből Kabulba szállították, előzőleg fejenként ezer eurót kaptak.

photo_camera Fotó: WAKIL KOHSAR/AFP

Steffen Hebestreit kormányszóvivő az érintetteket elítélt bűnözőknek nevezte, akiknek nincs joguk Németországban maradni, de nem részletezte, hogy miért büntették meg őket.

„Németország biztonsági érdekei egyértelműen felülmúlják a bűnözők és a nemzetbiztonságot veszélyeztető személyek védelmére vonatkozó igényeket” - mondta Hebestreit.

A DPA hírügynökség szerint az afgánok által elkövetett bűncselekmények között nemi erőszak, gyújtogatás és emberölés is szerepelt. A Die Zeit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket említ.

A német kormány nem közvetlenül tárgyalt az afgán hatóságokkal, hanem Katar közvetítésével járt el. A repülőgép fedélzetén nem voltak német rendőrök sem, hogy elkísérjék a kitoloncoltakat. Bár az akciót hónapok óta előkészítették, végül most, egy héttel a solingeni támadás után történt meg, ahol egy menedékkérő szíriai állampolgár késsel támadt egy városi fesztivál látogatóira, és három ember meghalt. Később kiderült, hogy a támadót már egy évvel ezelőtt ki kellett volna toloncolni Bulgáriába, ami az első uniós beutazó országa volt, de erre nem került sor.

A szövetségi belügyminisztérium vezetője, Nancy Faeser a solingeni terrortámadásra adott „kemény válasznak” nevezte az intézkedéscsomagot. Faeser ugyanakkor megjegyezte, csak azért, mert a támadás után történt, ez nem jelenti azt, hogy az iszlamizmus elleni küzdelem érdekében korábban nem végeztek volna munkát.

„Németország ma 28 bűnözőt toloncol ki Afganisztánba. A mi biztonságunk számít, a jogállamunk cselekszik. Szeretnék köszönetet mondani a szövetségi rendőrségnek és a tartományoknak a szoros együttműködésért” – írta a szövetségi belügyminiszter az X-en.

Olaf Scholz német kancellár a kitoloncolásokat „egyértelmű jelnek” nevezte, hogy a bűnözők nem számíthatnak arra, hogy nem toloncolják ki őket. Faeser arról is beszélt, hogy szigorítani kell a Németországban tartózkodó külföldiekre vonatkozó törvényeket, és mindenkit ki kell toloncolni, akinek nincs német útlevele, és „dicsőíti a terrorcselekményeket ebben az országban”. Emellett sürgette, hogy egy új törvénymódosítással korlátozzák a kések birtoklását közterületen, és csak 6 centiméternél nem hosszabb pengék legyenek megengedettek (jelenleg ez a határ 12 centiméter).

Annalena Baerbock külügyminiszter mindeközben bírálta az afgánok kitoloncolását, szerinte ez a tálibok hatalmának közvetett elismeréséhez vezethet. Később ugyanakkor azt mondta, a Szíriába és Afganisztánba való kitoloncolás eseti alapon lehetséges.

Miután a tálibok 2021 augusztusában hatalomra kerültek Afganisztánban, Németország tömegesen kezdett afgán menekülteket befogadni. Vízumot, később tartózkodási engedélyt kaptak az országban, valamint lakhatást és juttatásokat.

Kiemelt videóink