Megkérdeztük Orbánt, miért az apja cége szállítja a követ a Budapest-Belgrád vasúthoz

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Bővítést szorgalmaz

Orbán szerint a harmadik fontos pont az európai biztonság és védelempolitika, itt lépéseket javasol az európai védelmi ipar megteremtése és a technológiai bázis megerősítése érdekében. Erről szintén november 7-én tárgyalnak majd Budapesten.

A negyedik fontos pont a bővítéspolitika. Orbán szerint a Balkán integrációja nélkül soha nem lesz teljes Európa, éppen ezért a magyar elnökség összehívott egy EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozót. Szerbia nélkül semmilyen bővítés nem lehet sikeres, ezen a téren is előrelépést akar a magyar elnökség alatt.

A mezőgazdaság is fontos téma, hiszen a 2027 utáni költségvetést már elkezdték tervezni.

Ez a magyar elnökség veleje, ha ez megvalósul, akkor valósággá válik az a jelszó, hogy "Make Europe Great Again!" - zárja beszédét Orbán.

A "békemisszióról", amivel az egész elnöksége elindult, és amivel óriási tiltakozást váltott ki, nem beszélt.

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn