Megkérdeztük Orbánt, miért az apja cége szállítja a követ a Budapest-Belgrád vasúthoz

  • Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Európai Parlament előtt ismerteti a magyar soros elnökség programját.
  • A beszámoló szeptember közepén lett volna, de az árvíz miatt elhalasztották.
  • Ez lehet az első alkalom, hogy összecsaphat egymással Orbán Viktor és Magyar Péter, aki a néppárti frakcióban ül.
  • Egy nappal a vita előtt Orbán Gál Kinga EP-képviselővel nemzetközi sajtótájékoztatót tart Strasbourgban.
  • A sajtótájékoztatón egy DK-s azt kiabálta be, mennyiért árulta el a hazát. Villámgyorsan kivezették.
  • Volt, aki a Putyinhoz fűződő viszonyáról kérdezte.
  • A békemissziót magától nem hozta fel.
44 poszt
Időrend
október 08., 16:20

Csaknem két óra után vége a sajtótájékoztatónak

A bekiabálás után Orbán két órán keresztül válaszolt az unióval, a háborúval, Putyinnal kapcsolatos kérdésekre. Egy kérdés volt, amire meg sem próbált válaszolni: az apja gazdagodását firtató.

október 08., 16:14

Véletlenül menekülttábornak nevezte azt, amit nem építenek majd Vitnyéden, de aztán javított Orbán

A Vitnyédre tervezett menekülttáborról kérdez a Telex. „Vitnyéden nem lesz menekültábor” – mondta Orbán, majd gyorsan javított és migránstábornak nevezte azt, ami nem lesz. Azt mondja, valóban az uniós szabályok miatt kéne egy ilyen hely, de az továbbra sem derül ki, hogy valóban akartak-e ilyet építeni Vitnyédre és miért.

október 08., 16:13

Normális gazdasági viszonyt akar az oroszokkal

ZDF arról kérdez, hogyan kell értelmezni Szijjártó tárgyalásait Szentpéterváron. Orbán szerint transzparens a magyar hozzáállás, amelyik területet nem érinti a szankció, ott szeretné az együttműködést javítani.

Majd sorolja, hogy a nyugat-európai országok a háború kezdete óta - a kelet-európaiakon kívül - 8,5 milliárd dollár értékben vettek energiahordozót. "Come on, guys" - veti oda Orbán, azzal folytatva, hogy nem korrektek a Magyarországgal szembeni kritikák. "Mi transzparensek vagyunk, mások meg nem". Normális gazdasági viszonyban szeretne maradni Oroszországgal - zárja a választ.

október 08., 16:10

Mit tesz Orbán a bolgárokért és a románokért?

Egy bolgár tévés kérdez arról, hogy miben segt Magyarország Bulgáriának és Romániának, hogy a két ország végre csatlakozhasson a schengeni-övezethez. Napirenden tartjuk – mondta Orbán, nem áll rosszul az ügy szerinte. A magyar miniszterelnök szerint minél előbb be kéne engedni őket. A magyar érdek ellen is hat, hogy határ van Románia és Magyarország között.

október 08., 16:08

Kapcsolat Putyinnal

Megint egy holland újságíró jön, annyit kérdez, hogyan írná le Orbán a kapcsolatát Putyinnal. "Ő az orosz elnök, én meg a magyar miniszterelnök, ez a kapcsolat" - válaszol szintén röviden Orbán.

október 08., 16:08

Orbán szerint működik a rendszer, amelyet az Erasmus-program helyett indítottak

A kohéziós alapokról kérdez a HVG, ezzel kapcsolatban megegyezésre törekedne Orbán. Az Erasmus-programból kizárt egyetemistákról azt mondja, a Pannon Ösztöndíj program még jobb is, mint az európai projekt.

október 08., 16:04

Orbán szerint ő nem is konfrontatív

A következő osztrák újságíró azt kérdezi, minek kell történnie ahhoz, hogy változtasson Orbán az EU-val kapcsolatos konfrontatív álláspontján.

Orbán azt mondja, szerinte "nagyon baráti a hozzáállásuk az EU-hoz."

Abban van különbség, hogy egyes politikusok úgy gondolják, mindenkinek be kell fognia a száját, és képviselnie azt, amit valaki meghatároz. Ő meg azt gondolja, a nemzeti érdekeket kell képviselni.

"Európa nem Brüsszelben van, hanem a nemzetállamokban. Nincs európai állampolgár, német, francia, magyar állampolgár van. Ez a hozzáállásunk" - mondja Orbán.

október 08., 16:03

Igyenkszünk nem megbántani másokat

Luxemburgi újságíró kérdez arról, hogy a júliusi körútja Putyinnal, Hszivel komoly kritikákat kapott és ezzel kapcsolatban hogy érez Orbán. Elszigeteltnek érzi magát? – teszi fel a kérdést. A magyar miniszterelnök szerint lehetetlen elszigeteltnek lenni az unióban. Schüssel-re, az egykori osztrák kancellára utal, akit az FPÖ-vel kötött koalíciója miatt bíráltak a 2000-es évek elején. Szerinte ilyen válság idején, mint amiben most van Európa, nem „bürökratikus elnökségre” van szükség, hanem „politikus elnökségre”. Ugyanakkor azt is mondja, hogy az útja során magyar miniszterelnökként lépett fel. Igyekezni kell nem megbántani másokat – mondta Orbán, aki szerint ő ezen a vonalon belül maradt.

október 08., 15:57

Kezdeményezte Magyarország, hogy ne vegyen részt a közös bevándorláspolitikában

Egy holland újságíró arról kérdez, hogy egy kérdésben távolmaradást kért az egyik magyar miniszter. A bevándorlással kapcsolatos kérdésről van szó. Orbán szerint előbb-utóbb kompromisszumra lesz szükség, de most csak a távolmaradást látja megfelelő lépésnek a közös migrációs politikával kapcsolatban. A holland újságíró emlékeztette, hogy ehhez alapszerződést kell módosítani. Mármint ahhoz, hogy egyáltalán kimaradhasson ebből a kérdésből az ország. Orbán elmondta, ezt kezdeményezték.

október 08., 15:57

Rövid válaszok

Mandineres újságíró jön, aki a "migrációügyi gigabírságról" kérdezi. A tárgyalások a Bizottsággal elakadtak - mondja Orbán röviden.

A magyar megyei lapok újságírója arról kérdezi Orbánt, konkrétan mikor szállíthatják át a bevándorlókat Brüsszelbe. "Mindennek rendelt ideje van, de meg fog történni" - mondja Orbán.

október 08., 15:54

Kis ország gondolatát elviszik

A Médiaworks arról kérdezi, hogy a "Béke barátai" kezdeményezésben mi a magyar kormány szerepe. Orbán először képbe helyez mindenkit, és elmondja, hogy létrejött egy ilyen platform, amit 13 ország hozott létre, Brazília és Kína vezetésével. Magyarországot, Svájcot és Franciaországot hívták meg.

"Részt veszünk ezen, a gondolat tőlünk származik. Az ötlet a mienk volt, de ahhoz, hogy meg is valósuljon, nagyobb országokra van szükség."