Az EP állásfoglalást fogadott el az orosz civil társadalommal, és a demokratikus ellenzékkel való szolidaritásról. A Fidesz képviselői nem szavaztak, ahogy Navalnij özvegyére sem voltak kíváncsiak.
Ilyen állításokkal kampányolt Hidvéghi Balázs Ferencvárosban a Polgári Esten már a választásokra készülve. Megtudhattuk, hogy a Huxitnak nincs értelme, és hogyan kell elviselni az EU-s politikusokat az üléseken.
Ez az EP-bizottság jelentéséből derült ki, ahogy az is, hogy „hogy az ÁSZ elnöke folyamatosan tartózkodott attól, hogy magyarázatot adjon a számvevőszék elmúlt években folytatott tevékenységére”.
Az Európai Parlament állásfoglalásában elítélte, ahogy a kazah kormány az ellene tüntetőket kezelte. A magyar kormánypártok képviselői sem igennel, sem nemmel nem szavaztak, de még csak nem is tartózkodtak. Csak nem mentek el.
Úgy tűnik, Maria Noichlnak elfelejtettek szólni róla, hogy az egyik legkevésbé leszakadó magyar szegénytelepen járt februárban. Annál sokkal rosszabb helyzetben lévő telepeket is láthatott volna, ha nekiindul Magyarországnak.