„Meggyőződésem, hogy a választáson ugyan nem mi kaptuk meg a többséget, de a nemzeti politikának nagy többsége van Magyarországon, és nagy szükség is van rá”
– írta a Facebookon Orbán Balázs, aki ugyan bekerült a Fidesz parlamenti frakciójába, de júliustól EP-képviselő lesz, onnan Szekeres Pál jön haza a helyére.
A Fidesz bukott kampányfőnöke megköszönte ismét „annak a két és félmillió embernek, akik minket tiszteltek meg bizalmukkal”, de „a többség a politikai ellenfeleink ajánlatát fogadta el, őket bízta meg a kormányalakítás feladatával”. A döntést tudomásul veszik, „ahogyan annak egy demokráciában történnie kell”.
Azt írta, továbbra is hisz abban, hogy Magyarországnak ki kell állnia a saját érdekei mellett, nem szabad diktátumokat elfogadnia, és hogy „egy erős nemzeti oldalnak erős nemzetközi kapcsolatrendszerrel kell rendelkeznie ebben a veszélyekkel teli, villámgyors átalakulás alatt lévő világban”. Azt írta:
„Úgy érzem, hogy a magam tudásával, tapasztalatával, kapcsolatrendszerével ehhez a munkához tudok legjobban hozzájárulni. A parlamenti mandátumom a Fidesz közösségét illeti. A közösség vezetői pedig azt kérték tőlem, hogy ezen célok elérése érdekében segítsem a közösség megújulását és megerősítését, ezért nyártól európai parlamenti képviselőként folytatom a munkát. Köszönöm a közösségnek a bizalmat! Hazámat szolgálom.”
Ahogy azt írtuk, a Fidesz 44 fős és a KDNP 8 fős parlamenti frakciójában ismert nevek és ejtőernyőztetett jelöltek egyaránt vannak, számos bukott egyéni jelölt mentőövet kapott. Azt már előre lehetett tudni, hogy a Fidesz-frakciót Gulyás Gergely vezeti majd, a bukott miniszterelnök pedig 1990 óta először nem lesz parlamenti képviselő, de nemcsak Orbán Vitkor, hanem Kövér László eddigi házelnök és Kósa Lajos is 36 év után távozik.
választás 2026
POLITIKA
fidesz
kdnp
ep-képviselő
parlamenti frakció
frakció
Orbán Balázs
választás 2026
Gulyás Gergely fideszes és Rétvári Bence KDNP-s frakcióvezető bejelentette a listát.
A Fidesz 44 fős és a KDNP 8 fős parlamenti frakciójában ismert nevek és ejtőernyőztetett jelöltek egyaránt vannak. Számos bukott egyéni jelölt mentőövet kapott, több politikus viszont évtizedek után távozik a parlamentből.