Levélben szólította fel az Európai Bizottságot a Magyarországnak nyújtott összes uniós támogatás befagyasztására az Európai Parlamenti 5 frakciójának 26 képviselője, mert szerintük a magyar kormány sokat rontott az ország jogállamisági helyzetén, írja az Euronews. A levelet az 5 frakcióból összeállt csoport Piotr Serafin költségvetési biztosnak és Michael McGrath demokráciáért és jogállamiságért felelős biztosnak címezte.
A képviselők szerint fokozni kéne a nyomást a kormányon, hogy hagyjon fel az uniós értékek és jogszabályok megsértésével. „Sajnálatos módon a 2022. decemberi határozatok óta Magyarország nemhogy nem tett érdemi előrelépést az előírt feltételek és mérföldkövek teljesítése felé, hanem ehelyett további riasztó visszalépéseknek voltunk tanúi" – írják a levélben.
A képviselők négy nagyobb problémát említenek: az Integritás Hatóság munkájába való közvetlen kormányzati beavatkozást, célozva a Hatóság elnöke ellen indított nyomozásra. Szó volt az igazságszolgáltatás függetlenségének aláásásáról, utalva arra az igazságügyi reformra, amely példátlan tiltakozást váltott ki a magyar bírók egy részéből. A gyülekezési törvény korlátozását is problémásnak találták, hasonlóan a Szuverenitásvédelmi Hivatal kritikus hangok ellehetetlenítését lehetővé tevő tevékenységéhez.
Szó esik a 2022 decemberében Magyarország ellen elindított mechanizmusokról is, melyek következtében az EB jelenleg is 18 milliárd eurót tart vissza az országtól. Teszik ezt elsősorban a „széles körű korrupcióra” és a „kormány által elkövetett súlyos jogállamisági jogsértésekre” hivatkozva.
444, Telex, Partizán: Kocsis Máté elmondta, kiket érinthet a nagytakarítás-törvény. Aztán rögtön vissza is utasította, hogy kijelölte volna a célpontokat. Az össze-vissza beszélés a kezdettől fogva végigkíséri a fideszes „szuverenitásvédelmet”. Éppen ezért különösen fontos kimondani, hogy milyen folyamat zajlik valójában.
„Ha a függetlenség megrendül, minden egyes állampolgár jogai veszélybe kerülhetnek”, mondta a szervező egyesület elnöke.
Az autokráciák Thaiföldtől Törökországig nem technofasizmusra, hanem saját gonosz törvényeikre épülnek. A „gyermekvédelmi” és „kábítószer-ellenes” alkotmánymódosítás nemcsak a gyülekezési törvényt írhatja felül, hanem mindent. De leginkább a demokráciát. És már el is kezdték alkalmazni.
Lassan egy hónapja kért tájékoztatást Windisch László Biró Ferenc ügyében az ügyészségtől. Az ÁSZ mai válasza arra utal, hogy ezt még nem kaphatta meg.