Kicsit kevés, kicsit későn – lemeze lett a Trabantnak

Több mint negyven évvel az után, hogy kijárt volna nekik, nagylemeze lett a Trabant együttesnek. A Magyarországon az 1980-as évek elején, a föld alatt virágzó popkultúra egyik legfontosabb zenekarának fennállása alatt csak egyetlen kislemeze jelenhetett meg, Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmje zenéjeként.

Az a kislemez, illetve maga a filmszerep volt az egyetlen pillanat, amikor a Trabantból valami megvillant a szélesebb nyilvánosság előtt. Nemhogy a lemezszerződéshez szükséges kompromisszumokat nem voltak hajlandóak megkötni a kommunista diktatúrával, de tulajdonképpen rendes, meghirdetett, belépőjegyes fellépéseik sem nagyon voltak, csak a beavatottak számára nyitott koncertjeik.

Az 1970-es évek végi punkrobbanást követő popzenei aranykorban Magyarországon is voltak együttesek a Spionstól a CPg-ig, amik a zene mellett botrányban is utaztak, mert abban a történelmi pillanatban az tűnt a leghelyénvalóbbnak. A minden szempontból csendesebb Trabant ilyesmire sem vágyott. Méhes Marietta, Vető János és Lukin Gábor együttese néhány félnyilvános próba és koncert után felszívódott, ők hárman pedig külföldre távoztak.

Ez a kurta lét és az underground étosz makacs őrzése azonban, ahogy a poptörténelemben sokszor, csak táplálta a Trabant legendáját. Az együttes népszerűsége a feloszlás után töretlenül növekedett, köszönhetően többek közt az egykori közreműködők, Víg Mihály (Balaton/Tarr Béla filmjei) és Menyhárt Jenő (Európa Kiadó) felfelé ívelő karrierjének. A néhány fennmaradt felvétel sokszorozódott és kézről kézre járt, de Trabant-lemez akkor sem jelent meg, amikor elvileg már jelenhetett volna. Szemben például az URH-val, az ő dalaikat a rendszerváltás után sem publikálták. Hogy miért nem, azt még 2002-ben foglalta össze Szőnyei Tamás a Magyar Narancsban. A történetben az 1990-es évek olyan kulcsszereplői, mint a Bahia és a Postabank mellett az egykori tagok, elsősorban Lukin hajthatatlansága játszott fontos szerepet.

A legenda ennek ellenére – illetve éppen ezért – csak növekedett. Amikor Méhes Marietta 2011-ben, 25 év után hazalátogatott New Yorkból, és Víg Mihály Balatonjával Trabant-dalokat adott elő, a ma Akváriumként ismert Gödör klub zsúfolásig megtelt. Két évvel később az akkori Quart internetes popújságban szedtük össze a magyar új hullám, azaz az 1978-89 közti korszak ötven legjobb dalát, és a listára a Trabant négy dala is (Ragaszthatatlan szív, Levert vagy, Bearanyozza, Neon alatt) felfért. Ennél több csak az Európa Kiadónak (és szintén négy a Bizottságnak és a KFT-nek).

Újabb évtized telt el, és amikor már talán senki sem gondolt arra, hogy valaha is hivatalos hanghordozója lesz a Trabantnak, hirtelen mégis lett. Mindez Samuel Kilcoyne-nak, egy fotóalbumokkal foglalkozó angol kiadó, az Augenblick Press vezetőjének köszönhető, aki valahogy meghallotta a már említett Eszkimó asszony fázik-kislemezt, és úgy döntött, lemezkiadót alapít a Trabant anyagainak megjelentetéséért. Talán teljes kívülállóként könnyebb dolga volt, mint az előző negyven évben bárkinek, mindenesetre sikerült Méhes, Vető és a felvételeket azóta is őrző-karbantartó Lukin beleegyezését is megkapnia.

A tervek szerint a Trabant-életmű három lemezre szétosztva jelenik majd meg, ezek közül az első az, ami 2024 őszén a Purge kiadó gondozásában kijött. Készült 300 darab vinil LP, korabeli fotókkal, George Szirtes dalszöveg-fordításaival és a lengyel újságíró, Jacob Mikanowski magyarázatával. És mindannyiunk nagy szerencséjére a hanganyag felkerült a fontosabb zenei platformokra, így a Spotifyra és a Bandcampre is.