Sokak érdeklődését csigázta fel a világban, amikor október 13-án elterjedt a hír, hogy ismeretlen anyagból álló, furcsa képződmények százait sodorta partra a tenger Új-Fundland déli strandjain, Placentia Bay környékén. Fehéres, kelttésztára emlékeztető anyagból álló, öklömnyitől a levesestányér méretűig terjedő, puha tárgyak hevertek az óceánparton.

Az illetékes hatóságok komoly vizsgálatot ígértek, miután első körben annyit tudtak megállapítani, hogy nem kőolajszármazékról vagy biodízelről van szó, de feltehetőleg nem is szerves anyagról.

A Newfoundland Memorial Univeristy kémikus kutatója, Chris Kozak mostanra tudta kianalizálni a begyűjtött mintákat - írja a Guardian. „Először is megböktem és megszagoltam őket” - idézte fel a tudós a vizsgálat első lépéseit. Nem elviccelni akarta a témát, ezzel a két módszerrel ugyanis kapásból olyan felismerésekre jutott, amik azután rá is vezették a megoldásra. A bökéskor ugyanis olyan ruganyosnak érezte az anyagot, mint „a túlgyúrt kenyértésztát”. Emiatt egyből arra gyanakodott, hogy a bigyó anyaga valamilyen elasztomer polimer lehet. (Az elasztomerek olyan spéci polimerek, amelyek a kémiai szerkezetüknek köszönhetően annyira rugalmasak, hogy deformálódás után visszaállnak az eredeti alakjukba.) A bigyók szagát pedig olyannak érezte, mintha egy barkácsáruházban járna az oldószeres flakonok között.

Kozak és kutatótársai kezdetben azt feltelezték, hogy a bigyók a halászhajók testének szigeteléséhez használt poliuretán hab darabjai lehetnek. De amikor Kozák megnézte, hogy az anyag összetevői között tényleg megtalálató-e a szén, a hidrogén, a nitrogén és az oxigén is - ezek mindegyik megvan a poliuretánban, nem talált nitrogént.

Ként sem talált, így egyből ki tudta zárni mind a poliuretánt, mind a szóbajöhető szerves anyagokat. Ezzel máris sikerült megcádolni a kanadai környezetvédelmi minisztérium szakvéleményét, ami szerint növényi eredetű anyagról lehet szó. Kozak ezután infravörös spektroszkóppal olyan kémiai kötéseket talált, amik a hajógyártásban ragasztóanyagként használt polivinil-acetát jelenlétére utaltak. Az ezt követő tömegspektrométeres vizsgálat viszont szintetikus gumira utaló jeleket talált. A kutatók mindezek alapján végül arra jutottak, hogy butilgumi-PVA kompozit anyagról lehet szó, amit az olajiparban használnak, az óriás tankhajók feltöltésekor használt csövek tiszítására. Bár ez az anyag jelen formájában nem mérgező és biztonságos, a kémikust igencsak zavarja a gondolat, hogy mivel a tésztaszerű bigyók nehezebbel a víznél, óriási mennyiségben heverhetnek ilyebnek a környékbeli tengerfenéken, ami óriási műanyagszennyezést jelent. Ennek a valószínűségét növeli, hogy a parti őrség 28 kilométeres parszakaszon talált a butilgumi-PVA kompozit trutymóból.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy ezeknek a bigyóknak egészen más az eredete, mint a kicsit hasonlóan kinéző, a fantiekkel nagyjából egyidőben, Tiszaszentimrén talált valamiké. Tiszaszentimrén ugyanis még sosem kötött ki tankhajó. Az ottani cucc így nézett ki: