Hosszas vita után végül simán elfogadták a főváros költségvetését

december 18., 16:17

Hosszan vitáznak a trolikról

Az LMP nagyobb átláthatóságot akar (ezt az LMP-s Gál József nyújtotta be), de Karácsony nem örülne, ha ezt megszavaznák. A javaslat a többi között arról szól, hogy a bizottsági üléseket is közvetítsék élőben, illetve, hogy az elfogadott javaslatok (amit a módosítókkal korrigáltak) 2 napon belül kerüljenek fel a honlapra.

Vitézy Dávid is beadott több javaslatot, az egyik azt célozza, hogy a VII. kerületben közlekedő trolik ne vesztegeljenek a szabálytalanul parkoló, vagy túl széles autók miatt. Ehhez változtatna a forgalmi renden is. Parkolóhelyeket is megszüntetne, amit Radics Béla (Fidesz) erősen kifogásol.