Hosszas vita után végül simán elfogadták a főváros költségvetését

december 18., 14:23

Karácsony szerint nem lehet behozni, ki kinek a felesége

Barna Judit (Tisza) szerint elkeserítő a hogy a honvédelmi miniszter felesége így áll hozzá egy terület külföldi kézbe adásához. Karácsony ezt a magánéleti utalást helyre tette, szerinte ennek itt nincs helye.

photo_camera Barna Judit Fotó: Németh Dániel/444

Böröcz László (Fidesz) sajnálja, hogy ő senkinek nem lett a kedvence, reméli, hogy majd bekövetkezik. Majd érdemben is beszél a beruházásról. Azzal nyit, a terület az államé, több mint 2 ezer milliárd forintot ruház be a befektető. A kormány is elmondta, a tervezésbe be akarják vonni a fővárost és a kerületeket, ő nem lát itt ördögtől való dolgot.

Szentkirályi is reagál. "Mi természetesen a budapestiek érdekeit képviseljük, minden más ezután jöhet. De arról kell beszélni, mi szolgálja az érdekeket. Hogy itt politikai vita van, részben parttalnaul, a konkrétumok ismerete nélkül, vagy a konkrétum mentén tárgyalnak a javaslatról." Szerinte az utóbbinak volna értelme. Világszínvonalú beruházást is emlegetett.

Vitézy szerint az állami hatóságok nem azt fogják vizsgálni, hogy egy terv a budapestiek érdekeit szolgálja-e vagy sem, azt az önkormányzatnak kell néznie. Ha lenne terv, akkor meg azt mondaná a Fidesz, hogy már nincs miről beszélni. Éppen most kell a keretszabályokat lefektetni.