Támogatott tartalom: egy november végi cikkben röviden felsoroltuk, milyen fontosabb, a lakhatást és a lakásszerzést, -felújítást befolyásoló, 2025-ben életbe lépő kormányzati, parlamenti döntések születtek vagy vártunk még a megszületésükre. A Bankmonitorral együttműködve kétrészes cikksorozatban segítünk olvasóinknak eligazodni: a cikk nyomán érkezett, a lakástámogatást érintő változásokkal kapcsolatos kérdésekre most a független banki szakértők válaszolnak.
A 2025-ös év is bővelkedni fog a változásokban, a lakástámogatási rendszer is érdemben átalakul. A fő sarokkőnek tekinthető CSOK Plusz és Falusi CSOK megmarad, ugyanakkor a többi elem részben, vagy teljes egészében átalakul, ráadásul megjelennek új lehetőségek is.
A kamatmentes Babaváró hitel egy szabad felhasználású konstrukció, de nagyon sok család valamilyen lakáscéljának megvalósítására költi el az összeget. Az érintett családok számára nagyon fontos, hogy akkor lehet kihasználni a támogatást, ha az igénylő házaspár hölgy tagja még nem töltötte be a 35. életévét. (Ez részben kedvezmény, részben szigorítás: az alapfeltétel idén az, hogy a hölgy nem tölthette be igényléskor 30. életévét. Ugyanakkor 2024-ben még megkaphatta a pár a kedvezményes kölcsönt, ha a feleség 29 évnél idősebb, de 41 évnél fiatalabb. Ebben az esetben azonban elvárás, hogy babát várjanak.)
Az új kiegészítő elemek között mindenképpen meg kell említeni, hogy 2025-ben az önkéntes nyugdíjpénztáraknál elhelyezett megtakarításokat adómentesen lakáscélra is fel lehet használni. Illetve a SZÉP kártya egyenlegének a felét a kártyatulajdonosok otthonuk felújítására is elkölthetik a jövő évben. A vidéki kisebb, 5 ezer főnél kevesebb lakosú településeken újraindul a 2021-ben már megismert otthonfelújítási program. Ennek keretében a gyermeket nevelő családok otthonuk felújítási költségének a felét, legfeljebb 3 millió forint támogatást kaphatnak.
Fókuszba kerülhet a lakhatási helyzet javítása is. A fővárosban korlátoznák az Airbnb szolgáltatást – az új belépési lehetőség korlátozásával, illetve a kapcsolódó adók megemelésével. Ezzel a lépéssel Budapesten a rövid távú albérleti piacról egyes ingatlanok kikerülnének. Az érintett lakások megjelenhetnek a hosszú távú albérleti piacon, vagy akár az eladó ingatlanok között is, ezzel javítva ott a kínálati oldalt.
A 35 év alattiak helyzetét pedig az új, havi 150 ezer forintos lakhatási támogatás is segítheti, melyet a munkaadók nyújthatnak kedvező adózás mellett. A kérdéses összeget az érintett fiatalok albérletre, vagy lakáshitelük törlesztésére fordíthatják.
Nem szabad megfeledkezni a legfeljebb 4 millió forint összegű munkáshitelről sem, melyet azok a 17-25 év közötti fiatalok használhatják ki, akik nem tanulnak, tanultak tovább felsőoktatási intézményben, azaz a diákhitelt nem igényelhetik. A munkáshitel szabad célú, az érintettek tehát valamilyen lakáscéljuk – vásárlás, felújítás, albérleti díj – is fordíthatják.
Látható tehát, hogy tényleg számos új lehetőség indul, az érdeklődők könnyen elveszhetnek a részletekben. A Bankmonitor szakértői azonban a szerkesztőséghez korábban beérkezett kérdések megválaszolásával segítik az érdeklődőket. Jöjjenek hát ezek a kérdések.
A jelenlegi környezetben sokak számára a lakásvásárláshoz szükséges minimális önerő előteremtése okoz komoly gondot. Nem csoda tehát, hogy számos kérdés az önerőről, illetve a támogatások önerőként történő felhasználásáról érkeztek.
KÉRDÉS: Jó napot! Azt szeretném megtudni, hogy a Munkáshitelt fel tudom venni lakásvásárláshoz önerőnek?
A munkáshitel egy szabad felhasználású kölcsön, alapvetően lakáscélra is felhasználható. Ugyanakkor azt MNB szigorúan vizsgálja azt, hogy egy lakáshitel igénylése esetén az önerőt milyen forrásból teremti elő az adós. Alapesetben ugye legalább a vételár 20 százalékának megfelelő önerőre van szükség, de ezzel kapcsolatban is van néhány könnyítés.
A munkáshitel még nem került bele az erről szóló előírásba. Potenciálisan követhetik a személyi hitelnél megismert elveket. A személyi kölcsön önerőre felhasználása nem támogatott, meg kell vizsgálnia a banknak a kérdéses hitel célját abban az esetben, ha a személyi hitelt követő 90 napon belül lakáshitelt is igényelnének.
A Babaváró egy támogatott hitel, ezért itt kicsit más szabályok érvényesek. A lakáskölcsön felvételét megelőző 90 napon elül igényelt Babaváró hitel 75%-a önerő lehet, míg 25%-át hitelnek tekintik. A 90 napnál régebbi Babavárók esetében ez a korlátozás nem él.
A munkáshitelt tehát fel lehet használni lakásvásárlásra, arról azonban nincs még pontos információ, hogy a saját megtakarítást, önerőt ki lehet-e váltani vele.
KÉRDÉS: Szeptemberben házasodtunk, a párom 28 éves, én 34 vagyok, gyereket várunk jövő nyárra. A lakásvásárláshoz igényelhetünk-e CSOK-ot? Jogosultak vagyunk a Babaváróra, és az önerőnek igénybe vehető? Ha hitelt veszünk fel, a későbbi Babaváró-törlesztőt is számolja a bank a hitelképesség megállapításánál?
Az életkor, a családi állapot alapján jogosult lehet a kérdező a Babaváró hitelre, amennyiben a többi jogszabályi feltételnek is megfelel. A legfeljebb 11 millió forint összegű kedvezményes hitel teljes egészében lakáscélra fordítható.
Sőt amennyiben a pár 90 napon belül lakáshitelt igényelne, akkor a Babaváró összegének 75%-a önerőnek minősülhet. A Bankmonitor szakértői egy példán keresztül bemutatják mit is jelent ez.
Tételezzük fel, hogy a pár 60 millió forintért venne lakást, a bank a vásárláshoz 30% önerőt vár el. Alapesetben ez azt jelentené, hogy 18 millió forint önerő mellé kellene 42 millió forint lakáshitel.
Ha a Babaváró is bekerül a képbe, akkor már más a helyzet. A 11 millió forint támogatott hitel 75%-a, azaz 8,25 millió forint önerőnek minősülne, a maradék 2,75 millió forint hitelnek minősül. Ez azt jelenti, hogy lakáshitelből legfeljebb 39,25 millió forintot (42-2,75 millió forint) vehet fel a család. Így a két hitelből összesen 50,25 millió forintot vehet fel a pár, vagyis ténylegesen csak 9,75 millió forint önerőre lenne szükség. Tehát érdemben csökken a tényleges önerő szükséglet a Babaváró miatt.
Azt azonban ki kell hangsúlyozni, hogy a jövedelemnek el kell bírnia a kölcsön törlesztőrészleteit. Ezen számításnál pedig a Babaváró és a lakáskölcsön együttes fizetési kötelezettségével számolnak. Ez akkor is igaz, ha a Babaváró a terhesség miatt egy 3 éves törlesztési szüneteltetéssel, moratóriummal indulna.
A CSOK Plusz felveheti a pár és a születés előtt a magzat még vállalt babának minősül. A kedvezményes 3%-os kamatozású kölcsön is segítséget nyújthat a családnak. A felvehető maximális összeg a jövedelem és az ingatlanérték mellett azon is múlik, hogy a meglévő és vállalt gyermekek száma végül mennyi lenne.
KÉRDÉS: Ha én 10 százalékos önerővel szeretnék lakást venni, akkor milyen feltételnek kell megfelelnem? Gyógyszerész diplomám van, pályakezdő alkalmazott vagyok, élettársammal együtt élünk albérletben, de hivatalosan anyuék lakásában.
Jelenleg a fiatal, első lakást vásárlók kaphatnak 10% önerő mellett lakáshitelt. Az alábbi két jogszabályi feltételt kell teljesíteni ehhez:
Az adós és az adóstárs a hitelkérelem befogadásáig nem töltötte be a 41. életévét.
Az adós és adóstárs nem rendelkezik, illetve rendelkezett korábban lakóingatlanban 50%-ot elérő tulajdoni hányaddal. Kivétel az olyan lakóingatlan tulajdonjog, amely jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal (öröklés útján szerzett haszonélvezeti jog) terhelt.
Jövőre egy újabb lehetőség nyílik a 10%-os önerő kihasználására. A zöld, energiahatékony ingatlanok vásárlása is kedvező önerőfeltételek mellett történhet meg. Itt elvárás, hogy az ingatlan összesített energetikai jellemzőjének számított értéke nem haladja meg a 68 kWh/m2/évet. Emellett az épületnek legalább „A+” energetikai minőség szerinti besorolással kell rendelkeznie.
Sokan szeretnék korszerűsíteni, felújítani otthonukat. De milyen kedvezmények, támogatások használhatók erre a célra? Ezzel kapcsolatban is érkeztek kérdések.
KÉRDÉS: Tisztelt Asszonyom/Uram! Érdeklődni szeretnék, hogy milyen lakásfelújítási tevékenységek lehetségesek a jövő évi gazdaságösztönzési programon belül?
Alapvetően az új program több lehetőséget biztosít azok számára is, akik otthonukat felújítanák.
I. Elsőként érdemes megemlékezni a Vidéki Otthonfelújítási Programról. A lehetőség 2025. januárjában indul és az 5 ezer főnél kevesebb lakosú preferált kistelepüléseken érhető el. A gyermeket nevelők saját otthonuk felújítási munkálatainak a felét, legfeljebb 3 millió forintot kaphatnak az államtól utólag.
Az alábbi munkálatokat lehet megfinanszírozni a program keretében:
víz-, csatorna-, elektromos, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső, illetve külső hálózatának kiépítése vagy cseréje;
fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely egyáltalán nem, vagy legfeljebb egy ilyen helyiséggel rendelkezik;
fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
a külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása;
tető cseréje, felújítása, szigetelése;
égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése;
klímaberendezés beépítése, cseréje;
napkollektor, napelemes rendszer telepítése, illetve annak vagy részeinek cseréje, bővítése;
belső tér felújítása, ideértve
a) a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat készítését, cseréjét, felújítását, festését, tapétázását,
b) a galériaépítést,
c) a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
d) a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
e) a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
f) a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,
g) a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét;
a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása;
kerítés építése, felújítása;
gépjárműtároló építése, felújítása vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása;
terasz, loggia, erkély, előtető építése, felújítása;
térburkolat, illetve külső lépcső készítése, cseréje;
télikert kialakítása;
akadálymentesítési munka;
alapozási szerkezet megerősítése;
beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje;
használatimelegvíz-rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje; valamint
szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi zárt szennyvíztároló, egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje
Itt azért elég szigorú feltételek jelennek meg, ráadásul csak preferált kistelepüléseken lehet kihasználni a lehetőséget.
II. Preferált kistelepüléseken elérhető a Falusi CSOK is, melynek összege gyermekszámtól függően 600 ezer forint és 7,5 millió forint között alakulhat. A támogatásból az alábbi korszerűsítési munkálatokat lehet elvégezni:
víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
tető cseréje, felújítása, szigetelése,
kémény építése, korszerűsítése,
belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, illetve vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30 százalékáig, valamint
a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20 százalékáig.
Itt lényeges, hogy csak akkor érhető el a támogatás, ha 5 ezer fő alatti településen fekszik az ingatlan. Számos feltétel, előírás kapcsolódik még a támogatáshoz, például szükség van meglévő és/vagy vállalt gyermekre.
III. A SZÉP kártyával rendelkezők a jövő akár lakásfelújításra is fordíthatják az egyenlegük felét. Itt jellemzően anyagvásárlásban, bútorvásárlásban lehet gondolkodni.
Ezen összegből jellemzően nem lehet majd egy komolyabb modernizálást megfinanszírozni, de a rendelkezésre álló források kiegészítésére jó lehet.
IV. A jövő évben az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás is felhasználható lakáscélra, abból akár felújítási munkálatokat is meg lehet finanszírozni.
KÉRDÉS: Üdvözlöm! Érdeklődnék, hogy tetőtér beépítésre is igényelhető kedvezményes kölcsön, pl. csok. Válaszát megköszönöm.
Tetőtér-beépítés esetén alapvetően két dolog lehetséges:
A munkálatokkal egy meglévő ingatlan bővül új szobával, szobákkal. Bővítési célra jelenleg preferált kistelepüléseken – 5 ezer főnél kevesebb lakosú - elérhető a Falusi CSOK. Ez gyermekszámtól függően 600 ezer forint és 7,5 millió forint közötti összegű vissza nem térítendő támogatást eredményezhet. Illetve akár kisebb, akár nagyobb településeken felvehető a legfeljebb 3%-os kamatozású CSOK Plusz is bővítési célra.
A munkálatokkal egy teljesen új, önálló lakóegység jön létre a tetőtérben. Ha eltérő a tulajdonosa a tetőtéri résznek és az alsó szintnek, akkor a tetőtér beépítésére az új lakás építéséhez kapcsolódó támogatásokat is ki lehet használni. Azaz preferált kistelepüléseken a teljes összegű Falusi CSOK, aminek összege 1-15 millió forint lehet. Illetve településmérettől függetlenül a CSOK Pluszt is ki lehet használni erre a célra.
Azt hangsúlyozni kell, hogy itt is komoly előírásoknak kell megfelelni. Az eddig nem említett CSOK Pluszt például csak gyermeket vállaló fiatal házaspárok vehetik fel.
KÉRDÉS: Ha lakásfelújításra (beltéri nyílászárók, radiátorok és parketta cseréje) akarok költeni egy budapesti panelban, ami az én lakásom, és már tehermentes, akkor arra van bármilyen program vagy támogatás? Háromgyerekes család vagyunk, de már mindketten, a feleségem és én is 40 év fölöttiek. Köszönöm!
Ez egy nagyon nehéz helyzet. Sajnos a preferált kistelepüléseknél elérhető Falusi CSOK, vagy otthonfelújítási támogatás nem érhető el Budapesten. A CSOK+ nem igényelhető felújításra, ráadásul azt csak fiatal gyermeket vállaló házaspárok vehetik fel.
Támogatási oldalon marad a SZÉP kártya, esetlegesen az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás lakáscélú felhasználása. Bár ezek nem igazán támogatások, inkább más célra elhelyezett összegek eseti lakáscélú felhasználása.
Több kérdés érkezett az önkéntes nyugdíjpénztáraknál elhelyezett megtakarítás lakáscélú felhasználásával kapcsolatban is.
KÉRDÉS: Ha nyugdíjpénztárból veszek fel a jövő év elején lakáscélra, akkor attól az idei befizetésem után járó adókedvezmény még megmarad, ugye? És azt a felvett pénzt egy az egyben megkapom? Szóval az én számlom most van az online számla szerint 1 341 562 forint. Akkor az egészet kivehetem, és az egészből nem is vonnak le semmit?
Az ÖNYP-hez kapcsolódó adókedvezményt a jövő évre érvényes lakáscélú felhasználás nem befolyásolja. Az idei évi befizetésekre a szokásos módon jár az állami támogatás.
A bent lévő összeget akár teljes egészében ki lehet venni, az után adófizetési kötelezettség nem terheli a megtakarítókat. Az esetleges visszavásárlási költségekkel azonban érdemes számolni. Illetve mindenképpen a pénztárral szükséges egyeztetni arról, hogy mekkora egyenleg szabadítható fel.
KÉRDÉS: Két önkéntes nyugdíjpénztárnál is tag vagyok. Arra van lehetőség, hogy csak az egyikben lévő megtakarításomat vagy annak egy részét vegyem ki? Ha később úgy alakul, akkor annak a maradékát vagy a másik nyugdíjpénztári pénzemet is kivehetem?
A lakáscélú felhasználással kapcsolatban a jogalkotó azt határozta meg, hogy a jövő év során három alkalommal lehet élni a kivét lehetőségével. Azaz nem kell egyszerre mindkét megtakarítást megszüntetni, illetve az egyiket akár részben is fel lehet törni.
KÉRDÉS: Üdvözletem, az érdekelne engem, hogy mi kell ahhoz, hogy ezt a 150 000 Ft forintos lakhatási támogatást megkapjam januártól, például számlát kell kapnom a bérbeadótól hozzá, meg oda lennie kell nekem lakcímemnek?
A havi 150 ezer forint lakhatási támogatást a munkaadó adja a 35 év alatti alkalmazottainak egyfajta dolgozói juttatásként. Az összeg a normál cafeteria kereten felül jár. A kapott támogatást lakáshitel törlesztésére és albérleti díjra lehet fordítani.
Albérlet esetén a jogszabálytervezet alapján bérleti szerződést szükséges bemutatni a támogatás kihasználásához. Illetve tájékoztatni kell a munkaadót arról a számlaszámról, ahova a támogatást utalni lehet.
Azt hangsúlyozni kell, hogy az egyes munkaadók egyedi döntése az, hogy biztosítják-e a kérdéses lehetőséget, illetve mikor vezetik be azt.
Már ezekből a kérdésekből is látszik, hogy a helyzet egyáltalán nem egyszerű. Mindenkinek érdemes előre tájékozódnia, felmérnie a lehetőségeit. Egy jó döntéssel több százezer, akár több millió forint spórolható.