Az Orbán utáni világról beszélt Orbán?
A Blikk három kérdést tett fel. Az első, hogy az idei vagyonnyilatkozata szerint 10 milliós megtakarítása van, míg a szűk környezete tele van milliárdosokkal. Ilyen az édesapja, a veje és a barátja. Nem zavarja a vagyoni különbség? Nem méltatlan a helyzet?
A második kérdés, hogy Orbán a kegyelmi botrány miatt megbocsátott-e Balognak, hiszen a Fidesz vesszőfutása ott kezdődött. A harmadik pedig, hogy megbánta-e, hogy júniusban Vitézy Dávidra szavazott.
A harmadik kérdésre nem válaszolt. A vesszőfutással kapcsolatban azt mondta, a Fidesz idei „vesszőfutását” szeretné látni 2026-ban is, hiszen ők 45 százalékot szereztek, az ellenfél 30-at. A Balogra vonatkozó konkrét kérdésre sem válaszol. azt mondja, nem beszélt nyilvánosan a vitáról, ami a református egyházon belül a kegyelmi ügy kapcsán kirobbant, mert úgy volt vele, hogy azt majd az egyház elintézi. Azt viszont hangsúlyozta, egyetlen politikai döntéshozó sem háríthatja át a felelősséget a tanácsadóira.
Aki meghozta a döntést, az vállalja a felelősséget. A tanácsadó pedig azért vállal lelki felelősséget, hogy jó tanácsot adott vagy sem. Ezt a kérdést az egyházban megvitatták, elrendezték és megnyugodtak a kedélyek.
A vagyoni különbség nem zavarja, amikor 90-ben eldöntötte, hogy politikus lesz, tudta, mire vállalkozik. Az üzleti világ soha nem vonzotta. Azért válaszol meg minden személyes, üzleti ügyre vonatkozó kérdést ugyanúgy, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, mert ezzel egy miniszterelnöknek nem szabad foglalkoznia. A világot neki a közérdek alapján kell néznie – fejtegette.
„Függetlenül attól, ki mit csinál, hogyan él, nem adok életvezetési tanácsokat, mindenki felnőtt ember, bár a mértéktartást erélynek tekintem, mindenki élje a maga életét, én is élem a sajátomat.”
Majd jött egy furcsa megjegyzés: „a csillagom nem áll rosszul a pártban, akárhogy alakul a kormányzás jövője, úgy érzem, hogy be tudok csúszni a képviselőlistára, és képviselőként az életemet, az aktív életemet úgy tudom befejezni, hogy a köz érdekét szolgálom egy 1990-ben meghozott döntés következtében, annak minden következményével.”
1 feleségem, 5 gyerekem, 6 unokám van, mit akarok még? Kösz, jól vagyok – zárta a választ.