Német kutatók több mellrákos esetet diagnosztizáltak, amikor mesterséges intelligenciát használtak a szűréseken

Egészségügy
január 07., 12:14

A mesterséges intelligencia alkalmazása a szűrővizsgálatok során növeli a mellrák felismerésének esélyét – állapították meg német kutatók.

photo_camera Mammográfia Fotó: PEAKSTOCK / SCIENCE PHOTO LIBRAR/Science Photo Library via AFP

A Guardian azt írja, számos korábbi tanulmány felvetette már, hogy a mesterséges intelligencia segíthet az egészségügyi szakembereknek a rák felismerésében, legyen szó akár a CT-vizsgálatokon a kóros daganatok, akár a mammográfiákon a mellrák jeleinek felismeréséről.

A németországi Lübecki Egyetem kutatói használtak először mesterséges intelligenciát, összesen 460 ezer nő adatait elemezték, akik 2021 júliusa és 2023 februárja között egy 50-69 éves, tünetmentes nőket célzó országos program keretében részt vettek szűrővizsgálaton. A felvételeket két radiológus egymástól függetlenül vizsgálta meg, 260 ezer esetben legalább az egyik szakértő mesterséges intelligenciát is használt. Az AI nemcsak az általa gyanútlannak ítélt felvételeket jelölte normálisnak, hanem figyelmeztetést is kiadott, ha egy általa gyanúsnak ítélt felvételt a radiológus gyanútlannak ítélt. Ilyen esetben az eszköz kiemeli a felvételnek azt a területét is, amit érdemes újra megvizsgálni.

A kutatásban részt vevő nők közül 2881-nél diagnosztizáltak mellrákot, a felismerési arány 6,7 százalékkal volt magasabb azoknál, akiknél használtak AI-t. A nők életkorát és a részt vevő radiológusokat is figyelembe véve ez az arány 17,6 százalékra nőtt, az AI-csoportban ezer vizsgálatonként 6,7 esetben diagnosztizáltak rákot, míg a normál csoportban 5,7 ez a szám ugyanennyi szűrésnél.

„A mi vizsgálatunkban magasabb volt a felismerési arány anélkül, hogy magasabb lett volna a fals pozitív eredmények aránya” – Alexander Katalinic, a tanulmány egyik szerzője. „Ez jobb eredmény, ugyanolyan terhelés és ártalom mellett.”

A kutatók szerint az AI 3959 alkalommal figyelmeztetett, aminek következtében további 204 nőnél fedezték fel a rákot. Ezzel szemben az orvosok 20 megbetegedést nem vettek volna észre, ha nem vizsgálják meg az AI által normálisnak ítélt felvételeket.