Gulyás: Valamit nyilvánosságra lehet hozni, valamit nem
A hvg Kocsis Mátéról kérdezte Gulyást, hogy szerinte a sajtó egy része „már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát”, Gulyás Kocsis, aki egy Facebook-posztjában arról írt a napokban, hogy az ellenzék szerint „a nemzetbiztonsági bizottság zárt üléséről nem hozhattam volna ki információt az ukrán beavatkozási kísérlettel kapcsolatban, mert az bizony bűncselekmény”. Gulyás azt mondta, „alapvetően egyetért” Kocsis állításával, és „valamit nyilvánosságra lehet hozni, valamit nem”. Még annyit tett hozzá: „A sajtóban megjelent cikkeket nem hiszem, hogy minősítenem kell”.
Rákosrendezőről is kérdezték, a kérdésre, hogy a kormányt is terheli-e továbbra is a kötelezettség, hogy a terület környékén fejlesszék az infrastruktúrát, Gulyás azt mondta, ez továbbra is érvényes rájuk.
A bombafenyegetésekről és iskolai bombariadókról is kérdezték, hogy emiatt emelték-e a terrorfenyegetettség szintjét. Gulyás azt mondta, nem emeltek semmit. „Külföldi szerverekig eljutottunk, az adott országokat megkerestük, hogy az adott személyekről adjanak információt.”