88 éves korában, a kórházba szállítás közben szívrohamban meghalt Roberta Flack, a hetvenes évek legendás amerikai zongorista-énekesnője, aki évek óta ASL-betegségben is szenvedett.
Flack több szempontból is szokatlan popsztár volt: bár szinte csodagyereknek indult - 15 éves korában vették fel az egyetemre - a zenei karrierje kifejezetten későn, harmincas éveinek közepén indult be, amikor már hosszú évek óta dolgozott tanárként, annak ellenére, hogy gyerekkorától képzett klasszikus zongorista volt.
A washingtoni tanárnő esténként különféle klubokban kezdett énekelni és majdnem egy évtizeden át nem is vágyott ennél többre. Talán klasszikus zenei előképzettségének is köszönhetően, de meghökkentően bő, kábé 600, egészen eltérő dalból álló repertoárt alakított ki magának. Egy ideig azt sem tudta eldönteni, hogy klasszikus zenét vagy popot énekeljen, majd az utóbbi mellett döntött. 1969-ben vették fel az első lemezét, de erre még senki sem figyelt fel, amíg 3 évvel később, 1972-ben az egyik számot fel nem használták róla egy Clint Eastwood-filmben. A First Time I Ever Saw Your Face-t a film miatt ekkor kihozták kislemezen, ami pár héten belül listavezető, Flack pedig instant világsztár lett.
A következő két évben produkálta karrierjének két további listavezető megaslágerét, a Killing Me Softly With His Songot:
Ami a Fugees szintén pazar feldolgozásában nagyjából 20 évvel később még egyszer világsláger lett:
És a Feel Like Makig Love-ot:
Bár voltak pörgős számai is, Flack az ilyen érzelmes, lassú dalokkal aratott igazán. Sok száma foglalkozott az amerikai feketék társadalmi helyzetével és a melegekkel is. Szellemes nyilatkozó volt. Amikor hasonlítgatni kezdték másokhoz, ezt mondta:
„Mondták már rám, hogy olyan vagyok, mint Nina Simone, Nancy Wilson, Odetta, Barbra Streisand, Dionne Warwick, sőt Mahalia Jackson. Ha mindenki arról beszélne, hogy úgy énekelek, mint egy bizonyos kolléga, akkor aggódnék. De amikor azt mondják, hogy egyszerre hasonlítok mindnyájukra, akkor tudom, hogy van saját stílusom.”