Így jutottunk el a Pride betiltásáig
Rédai Dorottya mond beszédet, a Meseország mindenkiért című könyvet kiadó Labrisz egyesület tagja, genderkutató. "A Pride betiltása a szabad gyülekezés alapjogának durva korlátozása" - mondta Rédai, aki szerint a törvénymódosítás túlmutat a Pride-on. Ugyanakkor szerinte arról is nagyon szól, hogy az LMBTQIA emberek ne legyenek jelen a nyilvánosságban. Szerinte az ilyen jellegű oszt meg és uralkodj lépések nem gumicsontok, hanem a rendszer egyik szilárd oszlopa.
Fotó:
Németh Dániel/444
A kormány rendszerszinten nyúl bele a legmélyebb magánügyeinkbe, mondta, majd felsorolta, hogyan zajlottak az LMBTQIA emberek jogfosztásai:
- 2011. április: Az országgyűlés új Alaptörvényt fogad el, amely tiltja az azonos neműek házasságát.
- 2011. december: Új családvédelmi törvény, amely kirekesztő definíciót tartalmaznak, ami később az Alaptörvénybe is bekerül.
- 2012-13.: A nemzeti alaptanterv reformja, amellyel kiszednek a tankönyvekből mindent, ami a nemi szerepek társadalmi meghatározottságára és az LMBTQIA emberek létezésére utal.
- 2013. február: Új Ptk., amely nem teszi lehetővé az azonos nemű élettársak számára, hogy örökbe fogadják egymás gyerekét.
- 2016. március: Egyedül Magyarország utasítja el az Európai Bizottság által készített LMBTQI cselekvési tervet.
- 2019. május: Itt kezdődik az, ami most van. Kövér László párhuzamot von a pedofilok és a gyermeket nevelő azonos nemű párok között, "hozzátéve, hogy a normális homoszexuálisok alkalmazkodni próbálnak inkább".
- 2020. május: Eltörlik a transzneműek jogi elismerését.
- 2020. október: a Meseország mindenkiért megjelenése után Orbán azt állítja, hogy a melegek a gyermekekre veszélyesek. Ezzel készíti elő a következő évek támadásait.
- 2020. november: Megszüntetik az LMBTQIA emberek jogvédelme szempontjából fontos Egyenlő Bánásmód hatóságot.
- 2020. december: A transz embereke megbélyegző törvényt fogadnak el, miszerint az apa férfi, az anya nő. És törvénybe iktatják, hogy gyerekeket csak házastársak fogadhatnak örökbe.
- 2021. június: Elfogadják az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt, amely minden tartalmat tilt, amely meleg vagy transznemű embereket jelenít meg. Tiltják az olyan iskolai programokat is, amelyek szerintük népszerűsítik a melegséget és a transzneműséget.
- 2021. augusztus: Bevezetik a fóliarendeletet, amely szerint az LMBTQIA szereplőket tartalmazó könyveket a többi könyvtől elkülönítve, fóliázva árulhatják csak - ha nincs kétszáz méteres körzetben templom vagy iskola.
- 2022. április: A választások napján "homo- és transzfób népszavazást" tartanak.
- 2024. április: A fóliarendeletet tovább szigorítják. A könyvterjesztőknek tájékoztatniuk kell a könyvboltokat a könyvek tartalmáról.
- 2025. március: Betiltják a Pride-ot, "álságosan a gyermekvédelemre hivatkozva", valamint jogilag megszüntetik a transznemű és interszex emberek létezését.
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr