Nagy Márton 18 millió ferihegyi utasra számít
Az első negyedévben több mint 3 millió utas érkezett a repülőtérre. Mivel sem karácsony, sem nyári csúcsidőszak nem volt, Nagy 18 milliónál is több utasra számít az év végéig.
Az első negyedévben több mint 3 millió utas érkezett a repülőtérre. Mivel sem karácsony, sem nyári csúcsidőszak nem volt, Nagy 18 milliónál is több utasra számít az év végéig.
A TV2 a hídfoglalásokról kérdezte Gulyást. A miniszter azt mondta, a rendőrség már megtette az első lépést, amikor betiltotta Hadházy Ákos jövő heti tüntetését. Személyesen ezzel egyet is ért. Most a Kúria döntését várják. Ha a bíeóság esetleg engedélyezné a tüntetést, el kell gondolkozni a jogszabályok módosításán.
Az ATV a reálbér nem megfelelő emelkedéséről kérdezett. Nagy Márton azt mondta, elfogadhatatlan a mostani helyzet. A reálbéremelkedésnek ugyanis 5 százalék körül kell maradnia. A 10 százalék azonban semmiképpen sem elérhető. Az infláció ellen mindenképpen küzdeni kell.
A pipere- és háztartási cikkekre május elején árrésstop jöhet. Nagy példaként a mosóport és a tusfürdőt hozta.
A Heti TV kérdésére Gulyás azt mondta, már csak hónapokat kell várni, és elkészül a Budapest-Belgrád-vasútvonal. Év végére befejezik.
Nagy annyit tett hozzá, hogy műszaki értelemben már 91 százalékban kész a magyar szakasz. Pénzügyi értelemben azonban csak 74 százalékban van kész.
Nagy Márton ezért is örül neki, hogy 40 százalékkal több japán turista érkezett Magyarországra.
Derült ki az Origo Magyar Péterre utaló kérdésére adott válaszából.
Gulyás azt mondta, kizárt, hogy Magyarország politikai szinten képviseltesse magát a moszkvai győzelmi napi parádén. Akkor sem lesz ott helyünk, ha a Nyugat és Oroszország esetleg összeölelkezik. Magyarország számára ugyanis vereséggel ért véget a második világháború.
A Bloomberg a bankadó esetleges eltörléséről kérdezett. Nagy Márton azt mondta, 2-3 százalékos alapkamatszint esetén lehetne erről szó. Ez viszont elég messze van.
Az extraprofitadóval kapcsolatban azt mondta, a piacba történő kormányzati beavatkozás nem jó dolog. Azért jelentkezik extraprofit a bankoknál, mert ülnek a 0 százalékos lakossági betéteken, miközben 6,5 százalékos a jegybanki alapkamat. Jó lenne, ha a számlaszámokat a telefonszámokhoz hasonlóan hordozni lehetne.
A gazdaságot minden eszközzel be akarják indítani, miközben egyensúlyban tartják a költségvetést. A Trump által elindított vámháború hatásaira van a kormánynak előzetes becslése, de a helyzet napról napra változik. Vizsgálják Magyarország export kitettségét az Egyesült Államok irányába. A magyar kormány továbbra is a konnektivitást és a gazdasági semlegességet képviseli.
Korábban szóba került, hogy a száj- és körömfájás esetleg mesterségesen kialakított vírus lehet. Gulyás az economx erről szóló kérdésére azt mondta, nem akar összeesküvés elméleteket terjeszteni. Egy dolgot tud biztosan mondani: ázsiai vírustörzsről van szó.
Nagy azt mondta, mérlegelik az árrésstop jövőjét. Május 31-ig beterjeszti a javaslatát a kormánynak. De ha esetleg ki is vezetik, akkor is csak lépcsőzetesen fogják. Nehogy az forduljon elő, ami a legutóbbi árszabályozás után történt.
Az economx kérdésére Nagy Márton elmondta, hogy 400 forint körüli euró árfolyammal számol a következő időszakra. Ez viszont technikai számítás, nem árfolyamcél. Az árfolyampolitika az MNB-hez tartozik, a jegybank működését nem akarja kommentálni.
A Dunaferr megmentésével kapcsolatban Nagy azt mondta, a gyár problémáit az európai szankciók okozták. Mert amiatt emelkedtek meg az energiaárak. A kormány korábban 31 milliárd forintot áldozott a gyár megmentésére. A Dunaferrt felszámolják, 4-5 érdeklődő van a gyárban található eszközökre. A jövőről akkor tudnak beszélni, ha kiderül, van-e potenciális befektető. A munka nélkül maradt munkavállalókra figyel a kormány, dolgoznak a helyzet kezelésén.
A 444 megírta, hogy az egyik eheti tüntetésen illegális elfbart szívott egy rendőr, amit a rendőrség aztán megvédett. A Blikk kérdésére Gulyás azt mondta, még nem szembesült a problémával.
A győzteskompenzáció potenciális eltörlésével kapcsolatban Gulyás azt mondta, Magyar Péter megint hazudozik. A választójogi törvényt nem fogják módosítani a 2026-os választásig.
A Blikk az árrésekről kérdezte Nagy Mártont. A miniszter azt mondta, egyelőre mindenki fegyelmezetten betartja a kormányzati előírásokat. A márciusi inflációban már hatása is van a rendelkezésnek, számításaik szerint áprilisban 5 százalékra eshet az élelmiszer-infláció. Gondolkoznak rajta, hogy más termékekre is kiterjesszék az árrésszabályozást.
Gulyás megerősítette, hogy a száj- és körömfájással kapcsolatban alapos a gyanú, hogy egy újabb telepen jelent meg a vírus. Pár órán belül megérkezik a hivatalos vizsgálat eredménye.
A Telex a magántőkealapokról kérdez, miután az ÁSZ-jelentés szerint a magántőkealapok elrejtik a pénzeket. Nagy Márton azt mondta, nem lát körülöttük problémákat, fontos létjogosultságuk van. Néha történnek szabálytalanságok, azokat fel kell tárni. De ne feketítsük be a szektort.