A Sunderland sikersztorija hollywoodi csodának tűnhet, pedig sokkal hétköznapibb okai vannak

foci

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

  • Bár a Sunderlandet és a Wrexhamet is egy-egy dokumentumsorozat tette világhírűvé, a két klub nagyon különböző modellt képvisel.
  • Sokan lesajnálták a tejfelesszájú tulajdonost, most mégis ő nevethet, de miért?
  • Hogyan sikerült a világ legreménytelenebb csapatának tűnő Sunderland sorsát megfordítani?

Jól és rosszul végződő mesék

Felületesen nézve ma a Sunderland és a Wrexham rokon klubok, amelyek sorsa még inkább összefonódott azzal, hogy mindketten eggyel magasabb osztályba jutottak: a Wrexham a másodvonalba, a Sunderland a Premier League-be lépett. A közös bennük, hogy mindkét csapat globális rajongótábort épített a róluk szóló dokumentumsorozatnak köszönhetően, holott korábban egyik sem volt divatos, sőt: Sunderland hagyományosan nehéz sorsú, Észak-Anglia összes posztindusztriális nyomorát megjelenítő város, óriási szurkolótáborral, de állandóan alulteljesítő csapattal, a lepattant walesi bányászváros, Wrexham csapata pedig az ötödik vonalban sínylődött. Aztán jött egy Netflix-, illetve egy Disney-sorozat, és világszerte megjelentek a Sunderland- és a Wrexham-drukkerek, maguk a klubok pedig egyre feljebb emelkedtek.

A párhuzamok azonban itt véget érnek, és nem csak azért, mert a Sunderland ‘Til I Die (Sunderland, amíg csak élek) évekkel előzte meg a Welcome to Wrexhamet (Rob McElhenney ráadásul az előbbi hatására döntött úgy, hogy bevásárolja magát egy angol fociklubba).

A 2018-ban bemutatott Sunderland ‘Til I Die ugyanis egy összeomlás krónikája: a másodosztályba frissen kiesett klubról azzal a szándékkal forgattak, hogy végigkövetik, ahogy visszajutnak a Premier League-be, ehhez képest a csapat kiesett a harmadosztályba, majd a második évad is csalódással végződött.

Több év szünet után aztán tavaly készült egy epilógusszerű harmadik évad arról, ahogy négy év után végre visszaverekedte magát a csapat a Championshipbe, de az közel sem volt olyan nagy hatású, mint az első kettő, és méltán érezhettük összecsapottnak, pláne, hogy mindössze három részből állt (az első évad nyolc, a második hat epizódos volt).

Ezzel szemben a Welcome to Wrexham valódi hollywoodi sztorit örökít meg: sztárok megvesznek egy pici klubot, beleraknak pénzt, figyelmet, és jönnek is az egyre nagyobb eredmények. Ott a sorozat maga is része a klub újjáépítésének: nemcsak dokumentál, hanem mítoszt is teremt. Míg a Sunderland szurkolóit úgy ismerjük meg, mint akik megtanultak együtt élni a folyamatos csalódásokkal, a Wrexham drukkerei simán megélik, ahogy a legszebb álmaik megvalósulnak.

Ahogy azt a Wrexhamről szóló cikkben már részleteztük, a hollywoodi tulajdonosok a Disney-sorozat által biztosított nemzetközi ismertséget rendkívül hatékonyan váltották át kereskedelmi és szponzori szerződésekre: a Welcome to Wrexham nem egyszerűen dokusorozat volt, hanem tudatosan felépített globális marketingeszköz. A Sunderland-sorozat viszont a klubtól független produkció volt, amely kétségtelenül ráirányította a figyelmet a csapatra, ám ott a sikerek mögött inkább hagyományos szakmai eszközök állnak, míg a Wrexhamé mögött egy 21. századi, sztoriközpontú, popkulturális üzleti modell is.

A döntőben nyert az underdog
Fotó: MI NEWS/NurPhoto via AFP

Az elkényeztetett úrifiú nem szükségszerűen hülye

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek