• Bár a Sunderlandet és a Wrexhamet is egy-egy dokumentumsorozat tette világhírűvé, a két klub nagyon különböző modellt képvisel.
• Sokan lesajnálták a tejfelesszájú tulajdonost, most mégis ő nevethet, de miért?
• Hogyan sikerült a világ legreménytelenebb csapatának tűnő Sunderland sorsát megfordítani?

Jól és rosszul végződő mesék

Felületesen nézve ma a Sunderland és a Wrexham rokon klubok, amelyek sorsa még inkább összefonódott azzal, hogy mindketten eggyel magasabb osztályba jutottak: a Wrexham a másodvonalba, a Sunderland a Premier League-be lépett. A közös bennük, hogy mindkét csapat globális rajongótábort épített a róluk szóló dokumentumsorozatnak köszönhetően, holott korábban egyik sem volt divatos, sőt: Sunderland hagyományosan nehéz sorsú, Észak-Anglia összes posztindusztriális nyomorát megjelenítő város, óriási szurkolótáborral, de állandóan alulteljesítő csapattal, a lepattant walesi bányászváros, Wrexham csapata pedig az ötödik vonalban sínylődött. Aztán jött egy Netflix-, illetve egy Disney-sorozat, és világszerte megjelentek a Sunderland- és a Wrexham-drukkerek, maguk a klubok pedig egyre feljebb emelkedtek.

A párhuzamok azonban itt véget érnek, és nem csak azért, mert a Sunderland ‘Til I Die (Sunderland, amíg csak élek) évekkel előzte meg a Welcome to Wrexhamet (Rob McElhenney ráadásul az előbbi hatására döntött úgy, hogy bevásárolja magát egy angol fociklubba).

A 2018-ban bemutatott Sunderland ‘Til I Die ugyanis egy összeomlás krónikája: a másodosztályba frissen kiesett klubról azzal a szándékkal forgattak, hogy végigkövetik, ahogy visszajutnak a Premier League-be, ehhez képest a csapat kiesett a harmadosztályba, majd a második évad is csalódással végződött.

Több év szünet után aztán tavaly készült egy epilógusszerű harmadik évad arról, ahogy négy év után végre visszaverekedte magát a csapat a Championshipbe, de az közel sem volt olyan nagy hatású, mint az első kettő, és méltán érezhettük összecsapottnak, pláne, hogy mindössze három részből állt (az első évad nyolc, a második hat epizódos volt).

Ezzel szemben a Welcome to Wrexham valódi hollywoodi sztorit örökít meg: sztárok megvesznek egy pici klubot, beleraknak pénzt, figyelmet, és jönnek is az egyre nagyobb eredmények. Ott a sorozat maga is része a klub újjáépítésének: nemcsak dokumentál, hanem mítoszt is teremt. Míg a Sunderland szurkolóit úgy ismerjük meg, mint akik megtanultak együtt élni a folyamatos csalódásokkal, a Wrexham drukkerei simán megélik, ahogy a legszebb álmaik megvalósulnak.

Ahogy azt a Wrexhamről szóló cikkben már részleteztük, a hollywoodi tulajdonosok a Disney-sorozat által biztosított nemzetközi ismertséget rendkívül hatékonyan váltották át kereskedelmi és szponzori szerződésekre: a Welcome to Wrexham nem egyszerűen dokusorozat volt, hanem tudatosan felépített globális marketingeszköz. A Sunderland-sorozat viszont a klubtól független produkció volt, amely kétségtelenül ráirányította a figyelmet a csapatra, ám ott a sikerek mögött inkább hagyományos szakmai eszközök állnak, míg a Wrexhamé mögött egy 21. századi, sztoriközpontú, popkulturális üzleti modell is.

Az elkényeztetett úrifiú nem szükségszerűen hülye