Hadházy szerint Orbán tényleg azt hihette, hogy Szegeden van Szekszárd helyett

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Orbán Viktor tényleg azt hitte, hogy Szegeden van – írta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki több ciklussal ezelőtt a szekszárdi önkormányzat tagja volt, akkor még fideszesként.

Hadházy a Facebookon azt írta, Orbán a városi uszoda átadásán először elrontotta a helyszínt, és Szegedet mondott be, majd arról beszélt, 2010-ben 15 ezer álláskereső volt a városban (Orbán ezen a ponton nem mondja ki a település nevét), most pedig ötezer alatt van a munkanélküliek száma, és 3 százalék alatti a munkanélküliségi ráta.

Orbán kedden adta át az uszodát
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Csakhogy Hadházy szerint ez lehetetlen: Szekszárd teljes lakossága 2010-ben alig haladta meg a 32 ezret, vagyis Orbán adatai azt jelentenék, hogy a gyerekeket és időseket is beleértve minden második embernek nem volt munkája.

A Belügyminisztérium hivatalos statisztikája szerint Szekszárdon 2010. január elsején valamivel több, mint 34 ezer ember élt, míg Szegeden ugyanekkor csaknem 166 ezer.

Hadházy azt írta, a helyi vagy regionális statisztikákat nézve sem találnak olyan adatokat, amiről Orbán beszélt.