Az egyenlőtlenség megszokott eleme a világgazdaságnak, de idénre már olyan kritikussá vált, hogy haladéktalan közbeavatkozást igényel. Ez a legfőbb állítása a 2026-os egyenlőtlenségi világjelentésnek, amit 200 kutató dolgozott ki az elmúlt négy évben a világ legnagyobb, nyílt adatbázisa alapján.
A jelentés az ENSZ Fejlesztési Programjával közösen jött létre. A kutatócsoport többek közt a klíma és a vagyon kapcsolatát, valamint az emberek tőkéhez való hozzáférési egyenlőtlenségeit vizsgálja olyan faktorok szerint, mint a nem és földrajzi hely.
A 208 oldalas dokumentumból kiderül, hogy a folyamatosan súlyosbodó egyenlőtlenség nem csupán jövedelmi vagy vagyoni különbségeket jelent, hanem a gazdaság és a társadalom minden területére kihat.
A kutatók szerint a népesség felső jövedelmi tizede többet keres, mint a teljes fennmaradó 90 százalék összesen. A világ lakosságának szegényebbik fele pedig az összkereset kevesebb mint 10 százalékát teheti zsebre.
A vagyon, vagyis az emberek eszközeinek összesített értéke még a jövedelemnél is koncentráltabb: a leggazdagabb 10 százalék az össztulajdon háromnegyedét birtokolja, míg a lakosság szegényebbik fele mindössze 2 százalékot. A bolygó lakosságának top 0,001 százaléka - ami kevesebb, mint 60 ezer ember - 1995-ben még nagyjából 4 százalékot tudhatott magáénak a globális vagyonból, mára ez a szám már a 6 százalékot is túllépi.
A globalizációból és a gazdasági növekedésből javarészt egy szűk elit húzott hasznot, miközben a világ népességének jelentős része még mindig küzd a stabil megélhetés megteremtéséért. A WIR kutatócsoportja szerint „ezek a megosztottságok nem elkerülhetetlenek. Politikai és intézményi döntések eredményei.”
A dokumentum az egyenlőtlenség több dimenzióját is alaposan körbejárja. A nemek közti bérszakadékról azt írják, továbbra is „minden régióban fennmarad”. Csak a hagyományos értelemeben vett, fizetett munkát nézve a nők átlagosan a férfiak órabérének 61 százalékát keresik világszinten. Ha a reproduktív, térítésmentes munkát is beleszámítjuk, például a háztartásvezetést és a gyermeknevelést, ez az arány 32 százalék. A nők globálisan alig kapnak többet, mint a teljes munkaerő-jövedelem egynegyedét. Ezen az arányon 1990 óta nem sikerült érdemben változtatni, a nők továbbra is többet dolgoznak és kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Ezek az aránytalan terhek (is) korlátozzák a nők karrierlehetőségeit és csökkentik politikai részvételüket.
A jelentés nemcsak azt vizsgálja, hogy az egyén mennyi pénzt keres vagy mekkora a vagyona, hanem azt is, hogy milyen esélyei vannak előrejutni az életben. A lehetőségek egyenlőtlenségében földrajzi helytől függően hatalmas eltérések lehetnek, például abból adódóan, hogy mennyit költenek egy-egy gyerek oktatására az adott területen. Szerencsésnek mondhatja magát, aki Európában vagy Észak-Amerikában született, hisz ezeken a helyeken egy gyerek oktatására több mint 40-szer annyit költenek, mint a szubszaharai Afrikában. Ez azt jelenti, hogy még az óriási gazdasági különbségeknél is sokkal nagyobb eltérés van az oktatási lehetőségekben. Ez a negyvenszeres különbség nagyjából háromszorosa a GDP-k közti szakadéknak. Az ilyen orbitális eltérések generációkon át formálják az életlehetőségeket, tovább erősítik és újra is termelik a globális vagyoni hierarchiákat.
A gazdasági különbségek nem korlátozódnak a piacra, közvetlen hatással vannak a politikára is. Az egyenlőtlenség befolyásolja, kik jutnak valódi képviselethez, kiknek a véleményét veszi a hatalom figyelembe. A tulajdon politikai befolyása tovább súlyosbítja az egyenlőtlenséget. A WIR adatai szerint a kampányok finanszírozása rendkívül egyenlőtlen: Franciaországban és Dél-Koreában a politikai adományok többsége a leggazdagabb 10 százaléktól származik. Ez a pénzügyi túlsúly tovább erősíti az elit befolyását.
A klímaválságot is a népesség szegényebb fele tapasztalja jobban, habár ez a réteg a magánvagyonhoz köthető szén-dioxid-kibocsátásoknak csupán 3 százalékáért felel. A leggazdagabb 10 százaléknál ez a szám jóval magasabb, ők hibásak a káros magán kibocsájtások nagyjából 77 százalékáért. Pont azok vannak leginkább kitéve a klímasokk hatásainak, akik a legkevésbé ludasok, ilyenek például az alacsonyabb jövedelmű országok lakosai. Ennek megfelelően a legtöbbet szennyező ultragazdag réteg van a legjobban védve a következményekkel szemben - a barátját is magángéppel látogató Taylor Swiftnek például minden bizonnyal nem okoz majd problémát kicsengetni egy izlandi nyaralást, ha túl melegnek érezné a nashville-i augusztusokat.
A szerzők szerint az egyenlőtlenség mértéke azonnali globális figyelmet követel. Az aránytalanság ezen a szinten már nemcsak igazságossági kérdés, hanem kulcsprobléma „a gazdaságok ellenállóképessége, a demokráciák stabilitása és a bolygó fennmaradása szempontjából”. Az egyenlőtlenségek csökkentésére több megoldás is létezhet, amik egymás mellett bevetve lehetnének igazán hatásosak. Az olyan politikák, mint az újraelosztás, a progresszív adózás, az emberi tőkébe történő beruházás vagy az erősebb munkavállalói jogok már bizonyították hatékonyságukat bizonyos helyeken. A többmilliárdos vagyonokkal rendelkezőkre kivetett minimális vagyonadóra vonatkozó javaslatok szemléltetik, milyen erőforrásokat lehetne mozgósítani az oktatás, az egészségügy és a klímaalkalmazkodás finanszírozására.
A szerzők számításai szerint ha a világ legtehetősebb embereire kivetnének egy 3 százalékos globális vagyonadót, akkor évente 750 milliárd dollár gyűlne össze. Ez akkora összeg, mint amennyit az összes alacsony és közepes jövedelmű ország együttvéve költ oktatásra. Vagyis egy viszonylag kis adó a leggazdagabbakra elegendő lenne ahhoz, hogy a világ szegényebb országainak oktatását teljes egészében finanszírozni lehessen.
Az egyenlőtlenség csökkenthető lenne a globális pénzügyi rendszer reformjával is. Jelenleg a fejlett országok könnyen jutnak olcsó hitelhez, míg a fejlődő országok drága adósságokkal és tőkekiáramlással küzdenek. Olyan reformok, mint például egy globális valuta, a központi hitelkezelés és túlzott többleteket adóztatása növelhetnék a szociális beruházások forrásait.
Az egyenlőtlenség csökkentése nemcsak lehetőség, hanem sürgető világpolitikai feladat is a kutatók szerint. Bár a szükséges eszközök rendelkezésre állnak, a valós előrelépést a politikai akarat hiánya gátolja. A töredezett választói bázis, a dolgozók alulreprezentáltsága és a gazdagok túlzott befolyása megnehezítik azokat a szükséges lépéseket, amelyek valódi reformokhoz vezetnének. Nem veszett még azonban minden: a kampányfinanszírozási rendszerek, a pártstratégiák és az intézményi szabályok újraalkothatók, ha politikai szándék és elkötelezettség mutatkozik a változás iránt. (Guardian)