A nagyobb folyók áramló, gyorsabb folyású szakaszait kedveli, a meder alján keresi táplálékát, amely főként vízi gerinctelenekből áll, de növényi táplálékot is fogyaszt. A hímek nászidőszakban feketés nászruhát öltenek, hasuk sárgás színűvé, úszóik pirossá válnak. Állománya a gyors folyású élőhelyek eltűnésével Európa-szerte csökken.
Hasonlít a szilvaorrú keszegre, de a szája nem U alakú, hanem majdnem egyenes vonalú, emellett alsó ajkát éles szarukáva borítja, ami különleges táplálkozást sejtet. A hazai halaink között egyedülálló módon főként algákból álló élőbevonatot fogyaszt, amit kövekről és más víz alatti tárgyakról fejt le vésőszerű alsó ajka segítségével. A folyók hegyről az alföldre leérkező kavicsos szakasza erről a fajról kapta a paduczóna elnevezést. Hazánkban ebbe a szinttájba tartozik a Felső-Tisza Tiszacsécse feletti szakasza.
Az ősi megjelenésű tokfélék egyik nagyra növő képviselője. Tengerben élő vándorhalként a folyókat csak a szaporodási időszakban kereste fel, ám a Vaskapu megépítése leküzdhetetlen akadályt jelentett számára. A nagy folyóinkból ritkán előkerül egy-egy példány, ám ezek valószínűleg telepítésekből származnak. Védettsége a telepített példányok meghonosodását szolgálja.