Már eddig is nagyon izgalmasnak tűnt a budapesti 14. számú egyéni választókerület, hiszen nagy nevek feszülnek itt egymásnak – de az NVI adatai szerint most egy – talán nem bántunk meg ezzel senkit – minden eddig tudott indulónál nagyobb nevet is vettek jelöltként nyilvántartásba. Ez a körzet a korábbi 13., zuglói és XVI. kerületi városrészeket magába foglaló választókerület déli kibővítésével jött létre. Négy éve a hatpárti ellenzék jelöltjeként Vajda Zoltán szorosan, kevesebb, mint 1 százalékkal verte itt a fideszes Szatmáry Kristófot. Ők ketten ismét elindulnak, bár Vajda, akit már nyilvántartásba is vettek, ezúttal függetlenként.
A Tisza jelöltje Szabó Alexandra orvos és klinikai gyógyszerkutatási projektmenedzser lesz, a DK is egy ismert politikust, a 2018-2022 között még az MSZP-Párbeszéd közös listájáról póttagként parlamenti mandátumot szerző Kocsis-Cake Oliviót indítja, aki 2023-ban váltott pártot (másodszor, 2010-ben még az LMP-ben kezdett).
És most kiderült, hogy ebben a körzetbe tervezi reaktiválni magát a magyar politika egy időben legszínesebb egyénisége, egy igazi unikum a sok száraz, unalmas technokrata között: Szanyi Tibor. A volt MSZP-s államtitkár és alelnök, 2014-2019 között európai parlamenti képviselő Szanyi az elmúlt években az ISZOMM Pártban tartott one man show-t, pártja 2022-ben a Munkáspárttal közösen 66 egyéni jelöltet állított, országos listája nem volt. Mind a 66 jelölt eredményét nem kattintottam végig, de akiket igen, azok közül kiemelkedett a Szanyié: 0,71 százalékot ért el, ami 393 szavazattal jött össze (ezzel meg is előzte Zsidró Lászlót, a Normális Párt 229 szavazatot összeszedő jelöltjét, aki a mostani választásra a Mi Hazánkhoz igazolt).
Szanyi Tibornak – akiről el kell mondanom, hogy 2014-ben nyilvánosan fogadtam vele, veszített egy rekesz viszkit, és úriember módjára személyesen át is adta – ezzel a 2024 októberében készült, pártelhagyó triumvirátusos fotóval kívánunk a választásra nagyon sok bármit. A pártelhagyás a kép készítése óta csak fokozódott, mert Székely Sándor tavaly az ISZOMM-mal is szakított – ráadásul most az NVI adatai szerint Szanyi is függetlenként és nem a párt jelöltjeként indul.