Arról továbbra sem tudni, hogy a választási kampány része lesz-e az amerikai elnök magyarországi látogatása, de saját közösségimédia-csatornáján, a Truth Socialön közzétett posztjában egyértelművé tette Donald Trump, hogy Orbán Viktor az ő embere. Trump annyit szépet és jót sorolt fel a magyar miniszterelnökről, hogy a propagandamédiánál felköthetik az egymilliós Dolce&Gabbana, ha ezzel versenyre akarnak kelni.
Röviden a legszebb, legkarakteresebb jelzők a rövid, nagyjából negyed gépelt oldalnyi szövegből:
A poszt szerint ráadásul a magyar-amerikai kapcsolatok látványos eredményekkel új magasságokba emelkedtek, „ami nagyrészt Orbán miniszterelnöknek köszönhető”, bár itt azért Trump nem tudja megállni, hogy Trump legyen, szóval közbeszúrja, hogy és az ő elnöksége alatt. A poszt azzal zárul, hogy Trump büszkén támogatta Viktor, csak így, per tu, Viktor 2022-es újraválasztását is, és megtiszteltetés a számára, hogy ezt ismét megteheti.
A magyar kormány korábban kiszivárgott hírek szerint nagyon szeretné elérni Trump magyarországi látogatását a következő hetekben. Erről Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró az épp csütörtökön megjelent hírlevelében azt írta: több forrás szerint az eredeti terv az volt, hogy Trump érkezését januárban bejelentsék, de ez nem valósult meg. Panyi szerint a kormánynak kedves narratíva most azt sugallja, hogy Trump március 21-én érkezhet Budapestre.