Bezárattak egy debreceni autókereskedést, mert a gyanú szerint drogelosztóként működött

bűnügy
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn
Forrás

A rendőrség ideiglenesen bezáratott egy debreceni autókereskedést egy drogkereskedő hálózat felszámolására irányuló nyomozás keretében.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) még két évvel ezelőtt kezdett nyomozásba, miután olyan információk jutottak a nyomozók tudomására, hogy egy debreceni férfi társaival együtt kábítószert, illetve új pszichoaktív anyagokat árusít a városban. Hosszas felderítőmunka során olyan bizonyítékot szereztek be, mely egyértelműen alátámasztotta az 52 éves nyíradonyi Sz. László, a 36 éves debreceni K. Zsolt és a 29 éves nyíregyházi Sz. Ádám drogbizniszben betöltött szerepét.

A füstnek, kólának, szívónak, felninek, benzinnek, elemózsiának, élelemnek, csapágynak, illetve izének nevezett drogokat nem csak Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Beregben vármegyében árusították.

Az adásvétel a legidősebb férfi tulajdonában álló autókereskedő cég telephelyén, illetve az ott tárolt gépkocsikban zajlott. Általában a telephelyen tárolt autókban deponálta a cégvezető a forgalmazott anyagokat, az áru a kocsikban cserélt gazdát – írja a police.hu.

A rendőrség 2025. szeptember 30-án lépett akcióba, ennek során nemcsak kábítószert, hanem azok porciózásához használatos eszközöket, telefonokat és pénzt is lefoglaltak a rendőrök. Mindhárom férfit bűnszövetségben, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. Azóta letartóztatásban vannak. Az eljárás a teljes drogkereskedő hálózat felszámolása érdekében tovább folytatódik. A Debreceni Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében 2026. február 3-án az telephely bezáratásáról határozott.