FRISSÍTÉS 12:28
Legkevesebb 31 ember vesztette életét és sokan megsebesültek, mert pénteken, az imaidő alatt öngyilkos merénylő támadt rá a pakisztáni főváros egyik elővárosának síita mecsetére - közölték a helyi hatóságok.
A rendőrség és a mentők tájékoztatása szerint a robbantásos merényletnek legkevesebb 31 halálos áldozata volt, és 170 fölött van a sebesültek száma is. A mentők több embert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, ezért a hatóságok szerint a halottak száma tovább nőhet.
A robbantás elkövetőjeként egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett.
A múlt hétvégén súlyos harcok törtek ki Pakisztán délnyugati részén, Beludzsisztán tartományban, ahol a szeparatista Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg (BLA) közintézményeken, köztük iskolákon, rendőrőrsökön ütött rajta. A pakisztáni hadsereg csütörtökön jelentette be, hogy a régióban a szeparatisták ellen indított biztonsági művelete során 216 fegyveressel végzett. (MTI)
---
Robbanás történt pénteken délelőtt egy síita muszlim mecsetben Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban - írja a CNN. A hatóságok közlése alapján többen életüket vesztették, a sajtóban megjelenő fotók alapján nemcsak a mecsetben, de annak környékén, például autókban is sérültek meg emberek.
A Reuters információi alapján legalább 11 halottja és 20 sérültje van a robbanásnak, amely a pénteki ima idején történt a mecsetben.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a detonációt, jelenleg is tart a helyszínelés.