A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaharkányban járt a hétvégén Tompos Márton és Hadházy Ákos is. Mindketten a falu szélén álló, láthatóan überfantasztikusan energiatakarékos hűtőházat tekintették meg, ami állapotánál fogva csak akkor hűt, ha hideg van, lehetőleg baromi hideg.
Egy 2022. októberi önkormányzati közmeghallgatás jegyzőkönyve (pdf) szerint 180 millió forintot nyert el az önkormányzat európai uniós forrásból egy hűtőház kialakítására. Csakhogy az a pénz nem volt elég, ahogy azt Szemán Ákos polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: „az első közbeszerzés árai magasabbak voltak, mint az elnyert keret, így áttervezésre van szükség, ezért kisebb lesz az épület”.
Az áttervezés és a minimalizmus irányába történő megvalósítás, mondhatjuk a videókat látva, több mint tökéletesen sikerült. A hűtőháznak ugyanis csak a váza készült el, némi alapozással. Igaz, a 180 milliós keretbe bőven belefértek: a 2023 áprilisában kiírt közbeszerzést elnyerő LEV-ZSÓ Builder Építőipari Kft. mindössze 116 millió (egészen pontosan 280 113) forintért vállalta a munkát.
A 2019 óta egy szerencsi magánszemély, M. Anikó tulajdonában álló, eredetileg szerencsi bejegyzésű, egyetlen főt foglalkoztató cég a 2022-es 165,5 millió után a 2023-as évet 323 milliós árbevétellel zárta. Tehát elképzelhető, hogy a pénzt megkapták (bár az is igaz, hogy 2021-ben is 300 millió fölötti, viszont 2024-ben már csak tízmilliós nagyságrendű volt az árbevételük).
Hadházy Ákos szerint egyébként „az EU-s projektek nyilvántartásából már el is távolították” a beruházást. „Az más kérdés, hogy ha sikerült is volna megépíteni, akkor mit tároltak volna ott. Azon a közmeghallgatáson meg is kérdezték erről a polgármestert, hogy majd kiadják bértárolásra… Tehát eleve feleslegesen építették volna meg, aztán valahová el is tűnt a pénz” – írja a parlamenti képviselő.