Váratlanul lemondott hétfőn Savo Minic, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, aki azután döntött így, hogy felmerült: bíróságon megtámadhatják a megbízatását. A politikus Banja Lukában újságíróknak azt mondta: egyeztetett Sinisa Karan elnökkel, aki ismét őt jelöli miniszterelnöknek. Minic bejelentette, hogy a kormánya tagjai is maradéktalanul támogatják.
A lemondott miniszterelnök azt mondta: a kormány folyamatos kihívásokkal szembesült „azoktól, akik nem akarnak jót a boszniai Szerb Köztársaságnak”. Szerinte miután egyesek megkérdőjelezték a kormány legitimitását, az ügyet hivatalos eljárások keretében kellett rendezni.
Minic az előző kormánya éléről is lemondással távozott januárban, mert tavaly akkor választották miniszterelnökké Milorad Dodik javaslatára, amikor azt már jogerős bírósági ítélet alapján eltávolították a Szerb Köztársaság elnöki tisztségéből. Dodikot egy évi börtönbüntetésre ítélték, mert nem hajtotta végre a nemzetközi főképviselő döntéseit. Minic annak hatására mondott le, hogy egyértelművé vált: jogi problémákat okozhat, hogy Dodik már mint tisztségétől megfosztott elnök javasolta őt.
Aztán Ana Trisic Babic ideiglenes elnök újra őt bízta meg a kormányalakítással. Miután azonban a boszniai szerb alkotmány nem ismeri az ideiglenes elnök intézményét, ez a megbízatás is újabb jogi vitákhoz vezetett volna, így Savo Minic ezúttal is távozott. (MTI)