Hétfőig kitart a jó idő, de húsvét után újra jönnek a hideg reggelek

időjárás

Vasárnap volt az év eddigi legmelegebb napja, a jó idő pedig még hétfőn is ki fog tartani – írja az Időkép. A kora nyárias hőmérsékletek azonban csak kedd reggelig maradnak, utána egy front hatására egyre hidegebb lesz az időjárás, csütörtökön és pénteken pedig egyes helyeken akár mínuszok is előfordulhatnak hajnalban.

Fotó: Duke University

Vasárnap napos, száraz időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel. Éjszaka átmenetileg megnövekszik, hétfőn csökken a felhőzet, de hazánk délnyugati, déli harmadán és az északkeleti határvidéken felhősebb marad az idő. Elsősorban északon, északkeleten, a hétfői nap első felében fordulhat elő - nem sok helyen - zápor – írja a HungaroMet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 16 és 22 fok között alakul.

Ezt követően viszont északkelet felől egyre nagyobb ütemben fog fölénk szivárogni a sarkvidéki hideg, aminek köszönhetően jelentősen visszaesnek majd a maximumok. Ez azt jelenti, hogy kedden délután még 14–19 fokra van kilátás, szerdán és csütörtökön azonban már csak 10–16 fokot mérhetünk, míg pénteken északkeleten helyenként 10 fok alatt marad a hőmérséklet. Keddtől ráadásul északkeleten visszatérnek a gyenge hajnali fagyok, ami nem jó hír a virágzó gyümölcsfák szempontjából.